Szombatblog

A Szombat - zsidó politikai és kulturális folyóirat blogja

Friss topikok



Őket olvassuk

Judapest

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

ágoston vilmos (1) álhír (1) államszocializmus (1) antiszemitizmus (8) ariel toaff (1) auschwitz (1) az ördög vigyorgott a lángokból (1) bence györgy (1) bíró zoltán (1) bitter brunó (1) bojkott (1) budapest (1) budapesti zsidó hitközség (1) bzsh (1) chabad (1) cigányság (2) cionizmus (1) csurka istván (1) elvis costello (1) erdély (5) erdélyi zsidóság (1) esterházy jános (2) faludy (1) fasiszta (1) fidel castro (1) foci (1) franka tibor (1) garai andrás júda (1) gáza (18) haláltábor (1) hanuka (3) havanna (1) heisler andrás (1) hellókarácsony (3) hering józsef (1) heti válasz (1) hippi (1) hírszerző (1) hitközségek szövetsége (1) holokauszt (3) holokauszt emléknap (2) holokauszt tagadás (1) hungarizmus (1) identitás (1) interjú (2) internet (2) irodalom (4) izrael (30) izraeli hadsereg (1) jobbik (2) jobboldal (1) johnny rotten (1) john lydon (1) judapest (1) kereszt (1) kertész imre (1) kolozsvár (1) komlós aladár (1) koncert (1) kossuth rádió (1) kuba (1) lágermikulás (1) lapbemutató (2) libanon (1) lovas istván (1) magyarország (1) magyarországi zsidó (1) magyar hírlap (2) magyar nemzet (1) maszorti (1) mazsihisz (6) médiafika (5) megváltó (1) morvai (1) moszkva (1) náci (1) neofasiszta (1) neológ (1) neológia (1) népszabadság (1) nobel díj (1) obama (2) oroszország (1) ortodox (1) p.i.l. (1) palesztin (4) pályázat (1) politika (2) pszichoanalízis (1) púrim (1) radnóti zoltán (1) reform (1) rendszerváltás (1) seszták ágnes (1) sex pistols (1) siratófal (1) spiró györgy (1) szélsőjobboldal (11) szeptember 11 terrortámadás (1) színház (1) sznobizmus (1) szőcs zoltán (1) tel aviv (1) tgm (3) tüntetés (2) új élet (1) ünnepek (1) updike (1) vallás (1) véres húsvét (1) vészkorszak (1) világháború (1) zene (1) zoltai gusztáv (1) zsidó (4) zsidónegyed (1) zsidótörvények (1) zsidó felmenők (1) Címkefelhő

2009.09.27. 05:43 Kisvári Kinga

2009. szeptember 14. (hétfő) Netanya, Beit Elazraki Gyermekotthon

Címkék: izrael

Pénteken nevelőszülőkhöz adtak két gyereket a bölcsiből. Ez volt eddig ittlétem egyik legnehezebb pillanata. Tudom, hogy ennek a testvérpárnak sokkal jobb lesz egy családban fölnőni. Lesznek „új szüleik”, normális ételt fognak kapni (kicsit változatosabbat, mint itt), lesz saját szobájuk, játékaik… Mégis nagyon nehéz pillanat volt ez mindenkinek.

Szólj hozzá! · 2 trackback

2009.09.24. 17:05 Kisvári Kinga

2009. szeptember 8. (kedd) Netanya, Beit Elazraki Gyermekotthon

Címkék: izrael

Lenne mit tanulnunk Izraeltől. Próbálok nem elfogult lenni és leírni a rossz dolgokat is, majd azokat is gyűjtöm.

Nézzük az embereket. Rögtön egy dolog, amit hiányoltam: a buszmegállókba nincsen kiírva a többi megálló, és hogy mikor jönnek a buszok. Amikor ezt valakinek szóvá tettem, teljesen értetlenül nézett rám: minek azt kiírni? Hiszen bárkit megkérdezel, szívesen segít.

Szólj hozzá! · 1 trackback

2009.09.20. 10:34 Kisvári Kinga

2009. szeptember 6. (vasárnap) Netanya, Beit Elazraki Gyermekotthon

Címkék: izrael

Akikkel együtt dolgozom, többségükben mind nagyon segítőkészek. Összesen nyolcan dolgozunk a bölcsi részben. Négyen rendesen, fizetésért, és három önkéntes. A „főnök” Shapir, ő ott is alszik. Fizetésért dolgozik még Yarin, Galina és a Sara (ő magyar származású, Kárpátaljáról, de negyven éve nem beszélt magyarul, és eléggé elfelejtette). Yarin meghívott magához erre a sabatra, és én örömmel elfogadtam a meghívását. Mindjárt leírom a nála töltött sabatomat, csak először hadd szóljak pár szót a többiekről is. Shifrától eleinte egy kicsit tartottam, de rájöttem, hogy ő is nagyon kedves. Beszélgettünk, hogy milyen nekem itt, mesélt a családjáról. Ő is felajánlotta, hogy amikor csak szeretnék sabatra, ünnepre, mehetek hozzájuk. Sőt! Mondtam neki, hogy lehet, hogy anyáék jönnek hozzám peszachkor, rögtön felajánlotta, hogy akár náluk is ellakhatnak.

Szólj hozzá! · 1 trackback

2009.09.18. 16:48 Kisvári Kinga

2009. szeptember 3. (csütörtök) Netanya, Beit Elazraki Gyermekotthon

Címkék: izrael

Ilyet sem lehet ám mindenhol látni! Magyarországon például el sem tudnám képzelni. Az étkezésekhez a kisebb csoportok kis idő eltéréssel jönnek, hogy ne kelljen sokáig sorban állni. Van mindig saláta, gyümölcs, gyakran édesség is. A főételt (húsos vagy tejes és a köret) mindig segít valaki osztani. És egyik nap mit látok? Hogy a főételt Yehuda (az igazgató!) osztja!

Szólj hozzá! · 1 trackback

2009.09.10. 13:22 Kisvári Kinga

2009. szeptember 1. Netanya, Beit Elazraki gyermekotthon

Címkék: izrael

Tegnap hajnalban érkeztem meg Izraelbe, hogy az elkövetkező 10 hónapomat itt töltsem.

Első körben 5 hónapig maradok Netanyan, a Beit Elazraki nevezetű gyermekotthonban, és önkéntesként dolgozom.

Először had mutassam be a helyet: az árvaház körülbelül 20 éve működik. Egy Elazraki nevezetű marokkói család alapította. Amikor kivándoroltak Izraelbe, látták, hogy szomszédjaik 10 gyereket nevelnek. Mint utóbb kiderült, egyik sem volt sajátjuk, hanem olyan Holokauszt-túlélők gyerekei, akiket a szüleik – leginkább lelki problémák miatt – nem tudnak nevelni.

Egy idő után, mint ahogy az sajnos gyakran megesik, elfogyott a pénz, és a gyerekeket szélnek kellett ereszteni. Ekkor lépett közbe az Elazraki család, aki közben nagyon megkedvelte az ott nevelkedő kiskölyköket. Pénzt szereztek, és fölépítették azt a házat, ami a mai otthon egyik központi épülete.

2 komment · 1 trackback

2009.09.04. 13:26 Szombatblog

Megjelent a Szombat szeptemberi száma

Címkék: budapest zsidónegyed

A szeptemberi Budapest-szám tartalmából:

 

Komoróczy Géza: Zsidónegyedek Budapesten: egy kifejezés tisztázása
Pesten a zsidók a Király utca felső harmadában vetették meg a lábukat. A középkori mintától eltérően, nem a hatalmi központ közelében: a magisztrátus lehetőleg távol tartotta őket a városmagtól. (...) A zsidó Budapest használta először a “zsidó háromszög” kifejezést, értve ezen a három nagytemplom által kijelölt területet. Ezek a zsinagógák azonban már maguk is csak a XIX. század első felében kialakult zsidó központ projekciói voltak, városnegyednyi méretben.

Szólj hozzá!

2009.08.18. 13:52 Pályi Márk

Mark Zuckerberg, a Facebook "atyja"

Címkék: internet

Eljött az idő, hogy beszámoljunk Mark Zuckerbergről, aki a Facebook nemzetközi internetes közösségi portál (azaz egy igazi iWiW - international Who is Who) alapítója és főnöke. Palo Altóban székel, amit én csak a RadioHead azonos című számából ismerek, és 2008-ban már a 321. leggazdagabb ember volt az Amerikai Egyesült Államokban. Ugyanebben az évben a Time Magazin összeállítása szerint a tudósok és gondolkodók kategóriájában a világ 52. legbefolyásosabb embere.

3 komment · 1 trackback

2009.07.17. 17:26 Szombatblog

Az oroszlán szalmát rágcsál

Címkék: reform ortodox neológ chabad maszorti

Seres Attila

 

Magyarországon nincs olyan, közös tulajdonságokkal, érdekekkel, értékekkel, vagy bármi mással jól körülhatárolható közösség, amelyet úgy általában zsidóságnak nevezhetnénk. A közbeszédben a vallásos zsidók és a zsidó származású/identitású magyar állampolgárok halmazát értik alatta. Szociológiai felmérések, kárpótlási adatok, adózási, népszámlálási, meg kitudja még milyen statisztikák alapján, de leginkább politikai célszerűség okán e virtuális halmaz méretét százezer főre becsülik. Ez a tömeg azonban annyira heterogén, nagy része annyira mélyen integrálódott a többségi társadalomba, hogy talán még rossznéven is venné, ha jövőjét a zsidó közösségek sorsához kötnénk.

 

A zsidóság, mint olyan helyett ezért inkább néhány, általam többé-kevésbé ismert zsidó közösség, szellemi áramlat esélyeit próbálom latolgatni. Nem a véletlen műve, hogy a vallási identitás szempontjait helyezem előtérbe. Természetesen tudom, és belátom, hogy másfajta önmeghatározás alapján is szerveződhetnek közösségek, de én hosszabb távon – a galutban legalábbis – a judaizmus közösségmegtartó erejében hiszek.

 

A teljes cikk itt olvasható.

Szólj hozzá! · 1 trackback

2009.07.09. 23:06 Révész

Holokauszt-tagadás Európában

Berta József / 2009. július 9.

Hol büntetik, hol nem?

Miután a köztársasági elnök a legutóbbi alkalommal (2007 év végén) sem írta alá az ún. gyűlöletbeszéd-törvényt, reakciók sokasága látott napvilágot. A szólásszabadság sérthetetlensége mellett érvelők elégedetten nyugtázták a lépést, a sikertelen német kezdeményezés (EU irányelv a holokauszt-tagadás és relativizálás elleni egységes fellépésről) magyarországi támogatói csalódottan a fejüket rázták. A magyarországi zsidóság, heterogenitásának megfelelően, különbözőképpen reagált. A Mazsihisz nem kívánt egy asztalhoz ülni Sólyom Lászlóval. Egy tál flódni segítségével, viszont jelképesen jelen voltak azok, akik vehemensen elutasítják, hogy a távolmaradó Mazsihisz képviselje őket. A judapest.org spontán akcióját sokan a magyar zsidóság pluralizmusa bizonyítékaként ünnepelték, mások viszont a magyar zsidóság elárulásaként stigmatizálták. A jobboldal, a középtől viszonyított távolságának tükrében, elismerően hallgatott, esetleg mosolyogva konstatált vagy nagyhangúan tapsolt.

A gyűlöletbeszéd, a Soá tagadása, relativizálása máig megoldatlan probléma. Pedig naponta előfordul ilyesmi munkahelyeken, bárasztaloknál, bulikban, nappalikban vagy az Interneten. Hogyan viszonyulnak Európa országaiban a kérdéshez? Milyen különbségek, esetleg azonosságok lelhetőek fel az Európai Unió országainak büntető törvénykönyveiben? Mennyire van jelen a soá-tagadás jelensége az ítélethozatalban? Az alábbiakban néhány EU-tagország gyakorlatát veszünk szemügyre.

Csehország, Lengyelország Mindkét visegrádi országban bűntett a Holokauszt tagadása, még ha a Holokauszt, mint fogalom, nem is tűnik fel az idevágó törvényszövegekben. Közös jellemző, hogy a cseh és a lengyel büntető törvénykönyv sem tesz különbséget „nácik” és „kommunisták” között. A következőket olvashatjuk az idevágó paragrafusokban: „Aki egy náci vagy kommunista népirtást nyilvánosan tagad, kétségbe von, dicsér vagy jogossága mellett foglal állást, 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető” –mondja a cseh büntető törvénykönyv 26/a paragrafusa.

A lengyel törvénycikk így fogalmaz: „Aki nyilvánosan és a tényekkel ellentétben náci, kommunista vagy más háborús bűnt, valamint olyan bűnöket, melyeket a béke és az emberiség ellen követtek el, tagad, pénzbüntetésben vagy 3 évig terjedő szabadságvesztésben részesül.”

Történelmükből fakadóan jellemző a posztszocialista országokra, hogy az „abszolút gonosz” nyugat-európai, nácizmushoz kötődő képét kibővítik, a nácizmust és a kommunizmust – legalábbis a jog szempontjából – egyformán elutasítandónak deklarálják.

A jogszabályok alkalmazására az elmúlt évek során alig került sor. Csehországban 2005 és 2006 folyamán 6 esetben mondtak ki bíróságok ítéletet, Lengyelországban egy esetben, „csekély társadalmi kárra” hivatkozva felmentő ítéletet hoztak.

Ausztria

Nyugati szomszédunk tiltja a Soá tagadását, relativizálását, helyeslését és legitimizálását. Az 1947-ben elfogadott ún. Tilalmi Törvény (Verbotsgesetz) szövegét az évek során folyamatosan változtatta, pontosította az osztrák törvényhozás. 1992 óta a 29 paragrafusból álló törvényből az első három maradt érvényben. Az idevágó 3h paragrafusban a következőt olvashatjuk: „A 3g paragrafus szerint büntetik azt, aki egy nyomtatványban, a rádióban/televízióban vagy más médiumban vagy más nyilvános módon, úgy hogy az sok ember számára elérhető legyen, a nemzetiszocialista népirtást vagy más nemzetiszocialista, az emberiség ellen elkövetett bűnt tagad, lekicsinyít, helyesel vagy jogosnak tart.“

A 3g paragrafus szerint a kiszabható büntetés egytől tíz évig terjedő szabadságvesztés, a tettes vagy a tett különleges veszélyessége esetén pedig akár húsz évig terjedő szabadságvesztés is lehet. 1999-től csaknem 200 esetben hoztak osztrák bíróságok ítéletet az említett paragrafusokra hivatkozva, a legismertebb esetben David Irving ellen. 2007 decemberében egy 15 évvel ezelőtt hozott ítéletet erősített meg a bécsi legfelsőbb tartományi bíróság Gerd Honsikkal szemben, aki az első ítélet meghozatala után Spanyolországba szökött, ahonnan az Interneten keresztül tovább folytatta soá-tagadó nézeteinek terjesztését. Emiatt egy további eljárás fenyegeti. 2008. január közepén egy volt önkormányzati FPÖ politikust ítélt el négy és fél év szabadságvesztésre a bécsi tartományi büntetőtörvényszék. Wolfgang F. visszatérően tagadta a gázkamrák létezését és a Tilalmi törvény eltörlését követelte. Az osztrák püspöki konferenciához küldött levelében, melynek másolata a pápához is eljutott, a Holokausztot egy nagy megtévesztő szürreális borzalomnak nevezte, melyet a zsidók találtak ki.

Olaszország

A búcsúzó Prodi-kormány tavaly januárban fogadta el a holokauszt-tagadást szankcionáló törvényt, igaz gyengébb változatban, mint azt a kabinetből kilépett, volt igazságügyi miniszter, Clemente Mastelle törvényjavaslatában előterjesztette. A törvény gyakorlatilag az 1993-as status quo-t állította volna vissza, melyet a Berlusconi-kormány igazságügyi minisztere, R. Castelli, a xenofób-populista Északi Liga tagja megváltoztatott. A képviselőház jóváhagyására váró törvény értelmében az emberiség elleni bűnökre való buzdítást és annak jogossága melletti állásfoglalást háromtól tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék. E mellett a rasszista gondolatokat terjesztők három évig terjedő szabadságvesztéssel számolhatnának. Aki rasszista gyűlöletet kelt vagy másokat származásuk, vallásuk miatt diszkriminál, azt négy évig terjedő szabadságvesztés fenyegethetné. Mindez természetesen feltételes módban, hisz a törvénytervezet a kormányváltással elveszítette aktualitását, Prodinak egy év alatt nem sikerült a képviselőházon átvinnie a törvényt. A jelenlegi helyzetben aligha várható változás.

A konstruktív kritikusok visszatérően figyelmeztetnek arra, hogy a törvény csupán egy lehetőség a rasszizmus, az antiszemitizmus és a soá-tagadás megfékezésére. Hatásosabb választ a civil társadalomnak kell adnia. Az állam nem veheti magához ezt a szerepet túlzott reagálással. A kormányválságok az olasz politika sajátosságai, a törvények ratifikálásának csúszásával járnak. Berlusconi visszatérésével a folyamat további tartós jegelésével kell számolni, mint ahogy a közös EU irányelv sikertelensége is a populista médiamogul elutasító álláspontjára vezethető vissza. A következő kormányválságig változás nem várható. Így talán Olaszország számára először is a választási jog reformja lenne a legfontosabb, amire azonban a jelenlegi konstellációban szintén kevés az esély.

Spanyolország

2007. november 7-én a spanyol alkotmánybíróság meglepő ítéletet hozott. Történt, hogy egy barcelonai neonácit, aki üzletében antiszemita propagandát folytatott és szélsőjobboldali publikációkat terjesztett, elítélt a városi bíróság. Az ítélet ellen a radikális fellebbezett, amikor is az alkotmánybíróság felemelte szavát. A nem egyhangú ítélet indoklásában a következő olvasható: „Egy bűncselekmény – mint a népirtás – puszta tagadása, a történelmi igazság keresése folyamán, a szólás- és véleményszabadság részét alkothatja és alapjában még nincs szándékában az üldözött csoporttal szemben ellenséges társadalmi hangulatot kelteni.”

A Holokauszt jogossága melletti kiállás továbbra is 2 évig terjedő szabadságvesztéssel jár Spanyolországban. Azaz tagadni lehet, helyeselni nem. Az idegengyűlölő és rasszista kijelentések továbbra sem igazolhatók a vélemény-nyilvánítás szabadságára való hivatkozással. Az emberi méltóság védelme így továbbra is a szólásszabadság felett áll (az áldozatok méltóságának védelme, mely a tagadás elutasításában öltene testet, ezek szerint már más kategóriába tartozik...). Spanyolország a tagadás legitimizálásával így mégis eltávolodott attól az európai konszenzustól, mely szerint a genocidium-tagadás, a gyűlöletkeltés és a rasszizmusra való buzdítás triádja egyaránt büntetendő cselekmény.

Nagy-Britannia, Franciaország, Németország

A három vezető uniós országban egymástól lényeges különbségeket tapasztalhatunk a Holokauszt-tagadáshoz való viszonyban.

A szigetországban látszólag egyértelmű a helyzet. A Holokauszt tagadása nem bűntett. A korlátozás nélküli szólásszabadság alapgondolata a Common Law figyelemre méltó hagyománya. Néhány éve hatályba lépett egy formális emberi jogi törvény, mely a helyzeten nem változtatott. Így olyan, nemzetközi szinten ismert, más országokban jogerősen elítélt Holokauszt-tagadók, mint David Irving, minden további nélkül terjeszthetik nézeteiket, anélkül, hogy ezt állami intézmények megtilthatnák. Ugyanakkor ezek a kétes történészek Nagy-Britanniában nem kapnak fórumot, feltűnésük általános elutasítást vált ki, ezért vannak rászorulva, hogy más országokban publikáljanak, ahol azonban ezeket a nézeteket, bár nem egységesen, de szankcionálják.

Franciaországban ismét jogi szabályzással találkozunk. Az 1990-ben elfogadott Loi Gaysson értelmében mindennemű, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény tagadása szankciót von maga után. Az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények definícióját a francia törvényalkotók az 1945-ös Nürnbergi Katonai Bíróság által leszögezett paraméterek szerint állapítják meg. Ennek értelmében „az emberiség elleni bűncselekmény körébe tartozik a gyilkosság, kiirtás, deportálás, rabszolgaságban tartás és minden más, a civil lakosság ellen elkövetett embertelen tett, melyet a második világháború előtt vagy alatt követtek el, illetve politikai, rasszista vagy vallási indíttatású üldözés”.

A törvény alkalmazására prominens példa a populista, idegengyűlölő Front National helyettes elnökének, Bruno Gollnischnak egy évvel ezelőtti elítélése. A politikust, aki az Európai Parlament „Identitás, Hagyomány és Szuverenitás” nevű szélsőjobboldali képviselőcsoportját is vezeti, három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 5000 euró pénzbüntetésre ítélte a bíróság, miután egy sajtótájékoztatón történészeket „a gázkamrákról szóló nyílt vitára” szólított fel. A törvényt nem csak a szólásszabadságra hivatkozó Holokauszt-tagadók kritizálják visszatérően. Egyes tudósok fenntartásaikat hangoztatják, mert szerintük a hivatalos történelmi igazság deklarálása kapcsán a kutatások akadályokba ütköznek. Az észrevételek egyelőre megalapozatlannak tűnnek, amit a törvény hatályba lépése óta megjelent, a korszakkal kapcsolatos publikációk magas száma is alátámaszt.

Németországban szintén egyértelmű törvény szankcionálja a Holokauszt-tagadást. A hatmillió zsidó ellen elkövetett tömeggyilkosság történelmi tény. Aki ezt tagadja vagy helyesli, zavarja a nyilvános békét, rendet és a BTK (StGB) 130. paragrafusának 3. és 4. bekezdése szerint öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető. Az utoljára 2005-ben módosított StGB idevágó passzusaiban a következőket olvashatjuk: „§130 (3) Öt évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetik azt, aki a nemzetiszocializmus uralma alatt elkövetett cselekedeteket (....) úgy, hogy az a közbékét zavarja, nyilvánosan vagy gyülekezet előtt elfogad, tagad vagy lekicsinyít.” A negyedik bekezdésben a következő áll: „Három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetik azt, aki nyilvánosan vagy egy gyülekezet előtt a közbékét olyan módon zavarja az áldozatok méltóságának sértésével, hogy a nemzetiszocialista erőszak- és elnyomórezsimet elfogadja, élteti vagy legitimizálja.”

A szólásszabadságot Németországban szintén az alkotmány első paragrafusában lefektett emberi méltóság sérthetetlensége alá vetik („Die Würde des Menschen ist unantastbar.”). A tartományi bíróságok sorozatosan szabnak ki több évig terjedő börtönbüntetéseket, és úgy néz ki, hogy a folyó évben ez nem változik. 2007 februárjában a hírhedt Ernst Zündelre a mannheimi Tartományi Bíróság a Holokauszt ismételt tagadása miatt a kiszabható büntetés maximumát rótta ki. Idén januárban Zündel védőügyvédnőjét, Sylvia Stolzot ítélte el ugyanez a bíróság három és fél év szabadságvesztésre, valamint gyűlöletkeltésre hivatkozva öt évre eltiltotta az ügyvédi foglalkozástól. A felfüggesztett ügyvédnő Zündel tárgyalása folyamán a zsidók ellen elkövetett többmilliós gyilkosságot visszatérően kétségbe vonta.

Stolz – aki az ítélethozatal után a nézőkhöz fordulva karlendítéssel búcsúzott – egyébként a többször jogerősen elítélt neonáci, Horst Mahler felesége. A 130. paragrafus 3. és 4. bekezdései értelmében Mahlert az év elején ítélték el ismét. A Vanity Fair magazinnak adott interjújában a kérdező Michel Friedmant „Heil Hitler, Friedman úr!” kijelentéssel köszöntötte. Az interjú folyamán Mahler többször tagadta a szisztematikus népirtást, amiért vádat emeltek ellene. Az eset érdekessége, hogy az interjút megjelentető magazin főszerkesztője és kiadója ellen is feljelentés érkezett. Arno Lustiger történész megbotránkoztatónak nevezte, hogy egy német magazin egy hírhedt neonáci Holokauszt-tagadónak biztosít közlési lehetőséget. A lap képviselőinek állásfoglalása szerint: „…a demokrácia ellenségeivel a felvilágosodás eszközeivel kell megvívni a harcot. A szólásszabadság ebben elengedhetetlen.”

Egy másik prominens esettel jelenleg is foglalkozik a német bíróság. Uwe Voigt, a szélsőjobboldali Nemzeti Párt (NPD) vezetője egy iráni riporternek adott televíziós interjúban szintén relativizálta a Holokausztot. A felvételt a német közszolgálati televízió egy oknyomozó műsor keretében sugározta. Voigt ellen vádat emeltek a fent említett paragrafusok értelmében. Maga a párt is a betiltás határán áll, bár a német parlament alsó- és felsőházának egyelőre nem sikerült megegyeznie az alkotmánybíróság elé terjesztendő, közösen fogalmazandó vádirat végső formájában. Egy betiltási kísérlet 2003-ban sikertelenül végződött. A német alkotmánybíróság akkor, anékül hogy vizsgálta volna a betiltásra váró párt alkotmány-ellenességét, a keresetet elutasította. Kiderült ugyanis, hogy nagyszámú, rendszeresen jelentő titkosszolgálati ügynök mozog a párt körül, így annak állami kontrollja biztosítottnak tűnik.

A jelenlegi belügyminiszter, a kereszténydemokrata Wolfgang Schäuble nem tekinti megfelelő megoldásnak a párt betiltását. Nyilatkozatai szerint a közbiztonság szempontjából a jelenlegi helyzet előnyösebb, mert így az NPD szinte minden jelentős lépéséről tudomásuk van a demokratikus államot védő szerveknek. Ha az NPD illegalitásba kényszerülne, az információgyűjtés megnehezedne. A német belügyminiszter ugyanakkor nem tanúsított ilyen visszafogottságot két frissen betiltott egyesülettel szemben. A „Collegium Humanum” és az „Egyesület a Holokauszt-tagadásért üldözöttek rehabilitásáért” nevű körök visszatérő találkozóhelyei voltak prominens soá-tagadóknak, neo- és klasszikus náciknak. Egyelőre nyitott kérdés hogy az egyesületek vezetőségei ellen indul-e büntetőjogi eljárás.

Mi a teendő?

A kis körutazás több, a jövővel kapcsolatos problémára is rámutat, melyek kezelése elkerülhetetlen az európai integráció sikerének érdekében.

Először is szükséges tematizálni és megfelelő módon elismerni, hogy Kelet-Közép-Európa országai a kommunizmus áldozatai voltak. Ennek is az alakuló európai identitás részévé kell válnia úgy, hogy közben a nemzetiszocialista népirtás egyedisége nem válhat kétségessé. Szükség van tehát az említett országok második világháborúban betöltött szerepének további kutatására és az erről folytatott társadalmi vitákra.

Másodszor arra kell választ találni, hogy a túlélő generációk eltűnésével, ezek emlékei miként emelhetők be a következő generációk elbeszélő- és emlékezetközösségébe. Az eddigi lelkiismereti kérdés belátható időn belül emlékezeti kérdéssé alakul, amire a jog egyedül nyilván nem tud kielégítő választ adni. Ez a pont érint egy párhuzamos vitát, mégpedig, hogy mekkora mértékben álljon a jog Európában morális alapokon. E kérdés pozitív megválaszolása kétségkívül az USA joghagyományához vinné közelebb Európát.

Harmadszor egy eddig nem érintett kérdésre kell választ találnunk. Miként lesznek képesek az európai társadalmak arra, hogy a nyugat elfogadott történelemfelfogását, valamint a kommunizmus áldozatainak elismerésével bővített európai identitást elfogadtassák a Nyugat-Európában jelentős számú bevándorló, illetve migrációs háttérrel rendelkező muszlim generációkkal. Számukra többnyire sem a kommunizmus, sem a nemzeti szocializmus tematizálása nem jelent többet egy absztrakt vitánál. Az sem zárható ki, hogy mindkét szélsőséges rezsim ideológiája iránt fogékonyságot mutatnak. Ezek a globalizáció-kritika, nyugat-kritika, netán nyugat-ellenesség formájában jelentkeznek, és antiszemita gondolatok transzferálásával veszedelmes lehetőséget testesítenek meg.

E kérdéseket nem lehet csupán jogi szabályozással megválaszolni. A kihívás azonban túl nagy ahhoz, hogy az európai – néhol törékeny, mert fiatal – civil társadalmak lemondjanak a törvényalkotói és a jogalkalmazói segítségről, ahogyan a tudomány és a nyilvánosság szerepe sem tagadható. E szférák hatékony együttműködése az európai integráció sikerének záloga lehet.

2 komment · 1 trackback

2009.06.26. 10:08 Révész

Elveszett illúziók

Berta József (Berlin) / 2009. június 21.

Választások után Európában

Az Európai Néppárt, így a konzervatív vonal további megerősödését hozta az európai parlamenti választás. A győztesek közé sorolhatja magát a Zöld párt és a liberálisok is, ha utóbbiak nem is tudták növelni mandátumaik számát. Európai trendnek tűnik továbbá, hogy a szocialista, szociáldemokrata vonal nem tudott profitálni a gazdasági válság „kínálta” lehetőségekből. Elgondolkodtató az EU-szkeptikus és radikális pártok megjelenése, még akkor is, ha jelentőségük a parlament munkájában elhanyagolható. Mit jelentenek a választás eredményei az Unió számára, és hogyan illeszkedik a magyarországi eredmény a jövő Európájába?

A Néppárt erősödése Az új Európa Parlament (EP) kisebb lesz, mint elődje, azaz a választási eredményt tekintve a mandátumok növelése vagy csökkenése szinte duplán számított. A Néppárt erősíteni tudta frakcióját. Az európai polgárok általában tehát (a krízis ellenére) a kapitalizmus mellett és az erősödő állami beavatkozások ellen foglaltak állást. Változtatni kell tehát a kapitalizmus mai arculatán, de óvatosan, véletlenül sem radikálisan. És ha a magyarországi retorika ezt a vonalat nem is támasztja alá, a végkövetkeztetés a konzervatív erők számára mégis az, hogy nem feltétlenül kell elvetni az önszabályozó piac gondolatát. A pusztán ideológiák menti politizálás és az állam növekvő szerepe kevés a mai problémák megoldására. Úgy látszik, hogy a polgárok nagyobb része, ha nehezen is, de belátta ezt a kényszert.

A szocialisták gyengülése

A szociáldemokraták, szocialisták gyenge szereplése így európai trendnek tűnik. Látni kell azonban azt is, hogy a gyenge baloldali szereplésnek minden tagállamban más és más okai voltak. Nagy-Britanniában a kormányzó Labour körül kialakult költség-elszámolási botrány és a miniszterek visszalépése ellenére kitartani kívánó Gordon Brown kapta meg a „számlát”, ahogy Magyarországon szintén a belpolitikai helyzetet „értékelték“ a választópolgárok. Európai témákkal talán csak a két kisebb párt, az eredményes MDF és az alakulási folyamata közben lévő LMP próbálkozott, bár utóbbi már a nevében is jelezte, hogy egyértelmű határt kíván húzni maga és a parlamenti erők közé. Az MSZP egy ideig szintén próbálta a vitákat európai perspektívákba helyezni, majd beállt a negatív kampányt folytatók sorába. Németországban kiderült, hogy a szeptemberi szövetségi választások szociáldemokrata kancellárjelöltje, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter nem képes átütő eredmény elérésére. Még akkor sem, ha a konzervatívok (noha a legerősebb párt maradtak) 7 mandátumot veszítettek. A zöldek megtartották harmadik helyüket, a liberális FDP pedig a CDU gyengeségéből profitált. A keresztény-liberális koalíció tehát ismét reális alternatíva, de lehetőség a keresztény-zöld koalíció is: az ökonómia és az ökológia (a profitorientált és a környezetorientált szemlélet) ötvözése. Franciaországban a szocialisták – Sárközy ellen negatív kampányt folytatva – a saját programjukról feledkeztek meg. Európai perspektívából nézve kijelenthető, hogy a baloldali pártok csupán a saját törzsválasztóikat tudták megszólítani, de azokat sem tudták igazán mobilizálni. A megnyugtatónak tűnő konzervatív győzelemnek ez a visszája. Miközben európai szinten nyilván a kormányon lévő erők „büntetése“ is szerepet játszott.

A zöldek és a liberálisok Párizsban a zöldek jelöltjének, Daniel Cohn-Bendit-nek, az elért több mint 16 százalékkal minden oka meglehet az örömre. Az Europe Ecologie-ként fémjelzett kampánnyal csak néhány tized százalékkal maradt le a szocialistáktól. Németországban a már vesztesnek számító Reinhard Bütikofer – aki a török származású Cem Özdemirt váltotta a zöld európai jelöltek listájának csúcsán – 12 százalékos eredményével a zöldek harmadik erőként történő visszatérését is ünnepelhette. A francia és a német zöldek sikere mellett Nagy-Britanniában is majdnem megduplázta eredményét a Greens. Görögországban, mely nem tartozik a zöldek fellegvára közé, szintén sikerült egy mandátumot szerezniük. A zöldek programja több pontban is Európa számára fontos dolgokat fogalmazott meg és kommunikált eredményesen: a gazdasági növekedést, a fejlesztést és a környezetvédelmet. A liberálisoknál ugyan nem ennyire meggyőző a siker, mégis említésre méltó a flamand liberális párt (VLD) 20% feletti eredménye és a német FDP 12 mandátuma. Az EP összeszűkülése a liberális frakciót is érinti, mégis meg tudták tartani harmadik helyüket.

null

A radikálisok illúziója

A radikálisok, ha mandátumaik számát nem is tudták bővíteni, egyes országokban figyelemre méltó eredményeket értek el. Elemzők szerint ez a krízisre való reakciók és belpolitikai problémák – az egyik nem feltétlenül következik a másikból – ötvözete. A különböző nacionalista irányzatok abban közösek, hogy vélt és valós félelmeket megragadva, különböző kisebbségek ellen szólaltak meg – legyen az Hollandiában (PVV) vagy Nagy-Britanniában (BNP) a moszlimok, vagy Magyarországon (Jobbik) a romák elleni retorika. A PVV (A „szabadság” pártja) és vezetője Geerd Wilders, aki 17 százalékos eredményével 4 mandátumot szerzett, a Koránt Hitler Mein Kampf-jához hasonlította.

További visszatérő motívumként szerepelt a radikálisok kommunikációjában az EU-ellenesség és az elitek elleni hangulatkeltés. Azonban, amíg Nagy-Britanniában a BNP eredménye nem jelenti a demokrácia válságát, addig Magyarországon – a Jobbik előretörésével és a „nemzeti-konzervatív“ Fidesz győzelmével ez már nem így fest. Morvai Krisztina már bejelentette, hogy ha mandátumhoz jut, megváltoztatja az EU költségvetési periódusát (2007-2013), továbbá, hogy a Jobbik egy olyan frakcióhoz kíván csatlakozni, mely a Lisszaboni szerződés érvénybe lépését meg akarja akadályozni. Tudjuk azonban, hogy ha sikerül is a Jobbik képviselőinek egy frakcióhoz csatlakozniuk, (melynek feltétele a 25 fő 7 országból), javaslataikat a négy nagy frakció „koalíciója” leszavazza. Ettől függetlenül el kell magyarázni a választópolgároknak, hogy az EP hatáskörét és a tagállamok jogait pontosan a radikálisok által minden gonosz eredőjének kikiáltott Lisszaboni szerződés szabályozza, és hogy a költségvetési periódus tárgyalása azonban nem az EP hatáskörébe tartozik. Legalább az EP választási kampány ideje alatt meg kéne ragadni az alkalmat és felvilágosítani a választópolgárokat, hogy mire is szavaznak valójában.

A jogos kritikák ellenére, noha a Lisszaboni szerződés nem számolja fel végérvényesen az EU demokráciadeficitjét, mégis az eddigi legjelentősebb lépésnek tekinthető. A hatalommegosztás, az EP jogalkotói jogkörének bővítése, az európai referendumok lehetővé tétele, a közös kül- és biztonságpolitika melletti elkötelezettség, az Unió bővítési kritériumainak pontosítása (szigorítása) és nem utolsósorban az Unióból való kilépés lehetőségének egyértelmű szabályozása olyan pontok, melyek közvetlenebbé, érthetőbbé teszik az EU működését. A Lisszaboni szerződés persze csupán egy következő állomás az európai integráció folyamatában. Az EU-szkeptikus, nacionalista, populista, jobbradikális csoportok eredményei valóban jelzésértékűek, mégsem lehet egységes európai trendről beszélni. Egyes országokban, mint Hollandia, Ausztria, Dánia, Nagy-Britannia, Finnország és Magyarország, tagadhatatlan a radikális erők térnyerése. Más országokban azonban, mint Franciaország, Belgium, vagy Lengyelország, a radikálisok mandátumokat veszítettek. A 25 fős és legalább 7 országból álló frakció alapítása kérdéses, hiszen pontosan a radikálisok által megfogalmazott, etnocentrikus, vezérkultúrát erőltető, együttműködést elutasító politika az, ami inkább riválissá, mintsem partnerré teszi őket. Legalábbis magyarázatra szorulna pl. a Jobbik részéről Jan Slotá pártjával vagy a Nagy Románia párttal alakított frakció. Így ahelyett, hogy valóban konstruktív parlamenti munkát látnánk, valószínűleg maradnak a hangos bekiabálások, a transzparensek és a zászlók lengetése – az európai politika kabaréja.

A „normális” frakciók pártjai viszont kénytelenek lesznek választ találni arra, hogy miért nő Európában az euroszkeptikus, radikális tömörülések támogatottsága, miközben csökken a választásokon való részvétel. Hosszú távon a demokrácia a részvételből él, csak azon keresztül működőképes. Nagy kérdés, hogy a problémákra adott válaszok miért nem elég attraktívak a választópolgárok számára. Miért keresik a megoldást a radikális pártok karjaiban? Ha a demokratikus pártok, létező többségük mögé bújva, a radikálisokat elhallgattatnák, de érdemi változást hiteles kommunikációval nem érnének el, az a mostani helyzet súlyosbodását és a további legitimációs kérdések felvetését eredményezné. Azaz nem szabad tovább elhallgatni olyan problémákat, mint a bevándorlás vagy az esélyegyenlőség fokozása. Arrogáns hozzáállással csak a bevett pártok veszíthetnek. További tanulsága a kampánynak, hogy a radikális pártok kifejezetten a fiatal választók köreiben voltak eredményesek, sikerült őket hitelesnek tűnően megszólítani, mobilizálni az internetes fórumokon, levelező listákon, blogokon keresztül – hogy aztán kilépve a virtualitásból az edutainment (education+entertainment) eszközeivel az ideológiai alapokat is megerősítsék bennük, könnyen „fogyasztható” összejöveteleken, rendezvényeken. A retorika újrafelfedezése, a nyelv forradalma

Ezt a nyelvet is el kell sajátítania az európai demokratikus pártoknak, ha le akarják vetni az általános szemrehányást, hogy Európa túl messze van polgáraitól. Európa olyan messze van polgáraitól, ahogyan azt a politikusaik beszédeikben engedik. Nyilván nem lehet lemondani az európai integráció hangsúlyozásáról, miközben a parlament egyre több kompetenciával rendelkezik. Az „európai integráció” absztrakt retorikája azonban kevés ahhoz, hogy hosszabb távon a választók megszólítva érezzék magukat. Regionális problémákra nem lehet globális választ adni és vica versa.

Az EP választások jelenlegi rendszerében nem lehet európai kormányt választani, így „jutalmazni vagy büntetni” sem lehet. És az imént még erősségként megfogalmazott stabilitás, a kimondatlan négyes koalíció szintén jelenthet rizikót, mert kényelmességre ösztönözhet. A stabil többségben való megpihenés, a mostani választás eredményeinek vizsgálata után, a továbbiakban több mint hiba lenne. Azaz a választópolgárok nyelvén kell szólni, úgy hogy közben valóban érzékennyé váljanak az európai integráció néha ködös, távolinak tűnő problémáira. A nyelv a kommunikáció legfontosabb eszköze. Ha ezt az eszközt a demokratikus pártok elhanyagolják, a demokrácia ellenségei fogják magukhoz ragadni és megszólítani „az út szélén hagyott”, mégis releváns csoportokat.

Magyarország – Európa. A perspektívaváltás kényszere Az elmúlt évtizedek EP döntéseit alapjában a néppárti és a szocialista frakciók közötti „nagykoalíció“ jellemezte. Ez azt jelenti – ha ez a helyzet fennmarad – hogy a Fidesz és az MSZP az EP-ben inkább partnerek, mintsem konkurrensek lesznek. Legalább is a döntéseket tekintve mindenképpen. A politikai ellenfelet tehát nem egymás soraiban, hanem a néppárti, szocialista, zöld és liberális frakciókon kívül kell keresniük. Azaz az EU-szkeptikus, nacionalista, radikális oldalon. A négy frakció közötti együttműködés Európa jövőjét tekintve elengedhetetlen, és egyben – félretéve mindenféle nemzeti síkon uralkodó különbséget – vitathatatlan tény.

Magyarország megítélése a külföldi sajtóban - valós vagy torz kép?

Az elmúlt hetekben nemzetközi sajtóorgánumok (New York Times, The Guardian, NZZ, Die Zeit) nagyobb figyelmet szenteltek a magyarországi történéseknek. A választás utáni estén az eredményeket elemző műsorok általában Magyarországot említették példaként arra, hogy hova vezethet egy országban a krízis. Ez egyfelől pozitív, hiszen a megnövekedett figyelem jelzi: körvonalazódik egy európai nyilvánosság. Ugyanakkor elkeserítő, hogy Magyarország negatív példaként szolgál. A hangvétel ellen is többen tiltakoztak és rámutattak arra, hogy mégiscsak egy demokratikus többség szavazott Magyarországon. Ám egy majdnem 15 százalékos radikális párt a tiltakozást kiváltó külső megítélést erősíti meg, még akkor is, ha a 15 százalékot jelentő, csaknem 430.000 szavazat elérésében a radikalizmus mellett a – Sartori terminológiája szerinti – „releváns” pártokban való csalódottság és az elkeseredettség is megmutatkozik. És nem segít a kialakult helyzeten az összehasonlító szemlélet sem. Nem lehet a magyarországi helyzetet azzal mentegetni, hogy Ausztriára mutogatunk, mondván, ott a radikálisok még erősebbek.

Ha esetleg mégis külhoni példával szeretnénk élni, akkor érdemes kezünkbe venni Paul Lendvai „Előre hátramenetben” (Vorwärts im Rückwärtsgang) c. írását, mely a németnyelvű „Internationale Politik – IP” hasábjain jelent meg 2007 októberében. Lendvai itt a lengyel Nobel-díjas író, Czeslaw Milosz reakcióját idézi arra a kérdésre, hogy mit tanult a lengyel nép a kommunizmus éveiből. Milosz azt válaszolta, hogy a „butasággal szembeni ellenállást”. Az összegzés sokáig elhamarkodott kijelentésnek bizonyult. Most mégis úgy fest a helyzet – írja Lendvai – hogy a lengyel Gazeta Wyhorcza felmérése szerint a demokratikus átmenet óta megválasztott 12 kormányfő közül Jaroslaw Kaczynski az utolsó helyen szerepelt, s a mostani választáson a lengyel radikális szerepe jelentéktelen volt. Milosz szavai tehát hosszútávon igaznak bizonyultak.

Kitekintés

A választás utáni napon elsősorban azt próbálták elemezni, hogy miért mentek el ilyen kevesen szavazni, miért nem érdekli a választópolgárokat Európa? Miért a nemzeti politika uralta a kampányokat, mikor az európai döntések csaknem 80 százaléka a tagállamok jogalkotói számára is releváns? Nem utolsósorban az alacsony részvétel kedvezett a radikális, nacionalista, EU-szkeptikus erőknek. Günter Verheugen, az Európai Bizottság helyettes elnöke például azt szorgalmazta, hogy a parlament a jövőben közvetlenül válassza meg a Bizottság tagjait – Európa kormányát – hiszen a döntések nagy része jelenleg ennek a hatáskörébe tartozik. Ezzel személyessé, izgalmasabbá tehetik a választást. Figyelemre méltó ez a javaslat még akkor is, ha nyilván tovább gyengítené a tagállamok befolyását, hiszen eddig a tagállamok nevezték ki a Bizottság tagjait. Ugyanakkor erősíthetné a tagállamok polgárainak azonosulását az Unióval. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a ratifikálásra váró Lisszaboni szerződés ilyen előírást nem tartalmaz, így ennek megvalósítása évekig eltartó folyamat volna, ami a következő öt éven is túlmutat. A még nem ratifikált Lisszaboni szerződés reformja lenne ez, amin – ha valóban növelni tudja a polgárok Unióval való azonosulását, így a választáson való részvételt – érdemes elgondolkodni.

Szólj hozzá!

2009.06.08. 16:46 Szombatblog

Ez nem Európa, hanem belpolitika

2009. június 8. / Novák Attila

 Az Európa parlamenti választás, akárki akármit mond, nem Európáról, hanem Magyarországról szól. Európa sorsa biztosan aggasztja a magyar választókat, de még inkább inspirálja őket az, hogy a négyévenkénti alkalmon vagy a népszavazásosdin kívül véleményt mondhatnak pártjaikról. A szavazóképes lakosság 36.8%-a szavazott, ami nem túl sok, de átlagosnak mondható, hogyha az európai átlagot tekintjük.

Ezt a mostani választást a jobboldal, azon belül a Fidesz-KDNP nyerte meg, efelől semmi kétség, több mint 56%-ot szerezve. Bár a mesés 2/3-ot nem érte el a párt, de ezt elsöprő, bár borítékolt győzelemnek lehet felfogni.

A baloldal történelmi vereséget szenvedett, a választók zöme elutasította megoldásaikat. A szocialista párt nagyon veszített. 17.37%-val alig előzte meg a szavazás nagy nyertesét, a Jobbikot. Ami azonban meglepő az, hogy az SZDSZ-re csak a voksolók 2.16%-a szavazott. Az MDF megőrizte pozícióját, a legutóbbi PR-akció meghozta a gyümölcsét, amúgy Bokros Lajosnak, lapunk nyári száma interjúalanyának innen is gratulálunk. Viszont a Jobbik 14.7%-a, mellyel az ország harmadik (!) pártjává nőtte ki magát, elgondolkodtató. Különösen amiatt, hogy az egykori szocialista nagyvárosokban ért el kiugró sikert, például Ózdon több mint 30 %-ot.

Ha most az okokról esik szó, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy Magyarország bruttó államadóssága nőtt, a GDP növekedése lelasult. A Szocialista Párt népszerűsége az őszödi beszéd óta (amikor is a miniszterelnöknek le kellett volna mondania) „szabadesésben” van, s azáltal, hogy még Gyurcsány Ferenc lemondásakor sem mentek bele az előrehozott választásokba, hanem Bajnai Gordonnal együtt kezdték el a költségvetés még szigorúbb kordában tartását, ez a bukás megjósolható volt. Bár a szocialista párt beágyazódott a magyar társadalomba, a saját szavazói bázisát kezdte felőrölni ez a politika. Nem készültek fel az új helyzetre, sem megfelelő utánpótlásuk, sem tartalmas mondanivalójuk nem volt, defenzívában voltak még az SZDSZ-szel szemben is, hiszen sokáig utóbbin múlt a koalíció sikere, így kénytelen-kelletlen az ő programjukat kezdték megvalósítani, majd később, a különféle szocialista választói- és lobbicsoportok elvárásának megfelelően, felpuhítani. A múlttal való viszonyt sem tisztázták. Hiába tagadta meg szóban Gyurcsány Ferenc Kádár János örökségét, jellemző az, hogy a múltkoriban, ahelyett, hogy egy tehetséges, fiatalt választottak volna, egy volt III/II-es kémelhárítót jelöltek a fővárosi közgyűlésbe s csak amikor a tiltakozás egyre nagyobbá vált, jöhetett a fiatal szocialista. Ez a helyzet így nem tartható fent, hiszen a Kádár-korszak nyugdíjasai sem fognak örökké élni, és ha az MSZP a jövőben létezni akar, nyitnia kell a fiatalabb generációk felé, és karakteres politikát kell folytatnia. (A teljes cikk itt olvasható!)

Szólj hozzá!

2009.06.02. 16:55 Szombatblog

Prognózis

 

A Szombat folyóirat nyári száma


Prognózis
címmel jelenik meg a Szombat nyári számának összeállítása.

A prognózis nem utópia vagy progresszió, ezért csak a jövő bizonytalanságával számol. Lapunk e számában egyedülálló módon szerepelnek egymás mellett bal- és jobboldali, liberális és konzervatív szerzők cikkei, mert a jövőt közösen építjük.

Bokros Lajos ex-pénzügyminiszterrel beszélgetünk arról, hogy miért nem működik a magyar „jóléti állam”. Békés Márton politológus és Erőss Gábor szociológus az obamai korba kalauzolnak el bennünket: a konzervatív és a baloldali tudós is egyaránt azt elemzi, milyen változások várhatók a gazdasági válság és az Egyesült Államok szerepének megváltozása következtében a világban. Tallián Miklós publicisztikája abban erősít meg minket, hogy az állami programok nem helyettesíthetik a szabad egyén döntéseit.

Magyar belpolitikára is kiterjed prognózisunk: Mráz Ágoston Sámuel (Nézőpont Intézet), Filippov Gábor és Magyar Kornélia (Progresszív Intézet) és Somogyi Zoltán (Political Capital) azt elemzik, milyen lesz a közeljövő Magyarországa: előretör-e a szélsőjobb, megváltozik-e az MSZP, illetve mi várható akkor, ha a Fidesz kétharmados többséget szerez a választásokon.

Jeruzsálemi tudósítónk, Shiri Zsuzsa a zsidó állam jövőjéről értekezik a netanjahui korszakban, Seres Attila szomorkás magyar-zsidó helyzetelemzést ad.
Berta József (Berlin) tanulmányában országról országra haladva azt elemzi, hogy Európában hogyan szabályozzák (vagy nem szabályozzák) jogilag a holokauszt-tagadást, és mi a valódi tétje a történelmi-kulturális emlékezetnek, amikor a vészkorszak túlélői lassan eltávoznak közülünk.

Szellem rovatunkban a zsidó művészet fogalmát járja körül Shimonah Tzukernik esszéje. Kultúra rovatunkban Fenákel Judit közöl tárcát „Jankiper 1952” címmel. Balkányi Kitty táncművésszel interjút készítettünk, Hofesh Schechter izraeli táncos vendégjátékáról és Csaplár Vilmos Hitler lánya című regényéről kritikát közlünk.

 www.szombat.org

Szólj hozzá!

2009.05.25. 16:41 Szombatblog

Gadó János: Tettesek és/vagy áldozatok

Romák a honi közbeszédben

A cigányság gondjai olyan súlyosak, hogy azokat nemzedékek alatt lehet fölszámolni – ha egyáltalán. A problémák „megoldását” zászlóra tűzni irreális. Az elsődleges feladat az lenne, hogy megtaláljuk, milyen értelmezési keretben szabad beszélni a kérdésről, hogy egyik szélsőség se kavarjon fölösleges indulatokat, és ne erősítse a másikat.

A nagyobbrészt hatástalan romaprogramokra elvert 120 milliárd láttán bal és jobboldal egyaránt az állami romapolitika csődjéről ír. Mintha demokráciában az állam nem azt tenné, amit a társadalom kíván. A társadalom azt kívánja, hogy az állam „oldja meg” a cigányokkal kapcsolatos gondokat. Az állam erre teszi, amire képes: pályázatokat ír ki, programokat hirdet, felelősöket nevez ki és vált le. A helyzet persze nem változik – hogyan változhatnának évszázados kulturális minták 3-4 év alatt? A polgárok erre újfent az államot hibáztatják. A baloldal azért, mert alapállása az, hogy a hatalom mindig bűnös, a szerencsétlen kisebbség mindig áldozat. A jobboldal pedig azért, mert alapállása az, hogy mindenről ez a kormány tehet. De vajon mi a „megoldás” egy olyan telepi közösség esetében, ahol 1990 óta lassan már a második nemzedék nő fel segélyeken, a fiataloknak (akiknek többnyire nyolc elemijük van) 15-17 éves korban születik az első gyerekük, amelyet nem ritkán további öt-hat követ? Mit tud kezdeni egy ilyen helyzettel a nehézkes és távoli állam? Hogyan tudja a telepen élőknek elmagyarázni, hogy a nyomor bővített újratermelése nem jó stratégia, ehelyett vállaljanak csak 1-2 gyereket, de annak adjanak diplomát a kezébe?

A teljes cikk itt olvasható!
 

Szólj hozzá!

2009.05.18. 16:33 Szombatblog

Megadja Gábor: Zsidó ellenforradalmárok

Hagyományosan két kifejezésünk van a törvénytelen állapotra, az illegitim uralomra és erőszakra: zsarnokság és forradalom.
A kettő szoros egymáshoz simulása a modern korban vált nyilvánvalóvá.

A forradalom kritikája egyidős a forradalommal. A francia forradalom volt az a vízválasztó a nyugati történelemben, amikor is elkülönültek egymástól a rend és törvény, valamint a haladás és forradalom hívei. A leginkább ismertté vált kritikus Burke volt, akihez a modern konzervativizmus születését szokás kötni, a kontinensen pedig nem kisebb elmék kritizálták a felvilágosodás racionalizmusát, és a forradalmi erőszakot, mint de Bonald vagy de Maistre. Ugyan válaszaik között – főleg földrajzi és történeti beágyazottságuknak köszönhetően – vannak némi különbségek, a forradalom kritikusaiban közös az ismeretelméleti spekulációk és a forradalmi cselekvések együttes bírálata.

 

A teljes cikk itt olvasható!

Szólj hozzá!

2009.05.07. 13:51 Csőke Zoltán

Horr(or)ibile dictu

Címkék: magyar hírlap spiró györgy bíró zoltán

Nemzethalál van már megint. Most éppen azért, mert Spiró Györgynek volt pofája arra vetemedni, mentségére szolgáljon, önhibáján kívül, hogy érettségi tétel formájában állítsanak neki szobrot. Botrány! Néhány széljobbos persze azonnal agyvérzést kapott a hír hallatán, meglepő módon azonban az árok túloldalán is akadt valaki (a kiközösítés már nyilván folyamatban), aki megvédte. (http://sasika61mondja.blog.hu/2009/05/05/a_spiro_problema).

 

A legkevesebb nyilván az lenne, hogy Spiró haladéktalanul hagyjon föl az írással. Amennyiben pedig erre nem volna hajlandó, meg kellene tiltani neki. Esetleg elégetni a könyveit. Mégis mit képzel magáról? Nehogy már saját véleménye legyen a szájáig érő szarról! Majd megmondják helyette mások, hogy mit gondoljon. Ha pedig nem tetszik neki, mehet elfele, leginkább balra.

 

Mindez persze nettó baromság. Spiró azt ír, amit akar. Hiszen mégiscsak író, ráadásul nem is akármilyen, és ha nem csal az emlékezetem, szólásszabadság van, vagy valami ilyesmi. Akinek nem tetszik, ne olvassa. Ennyire egyszerű ez.

 

Az pedig, hogy az újrafazonírozott Magyar Hírlap szerkesztőségében mit gondolnak (elrettentésül: http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=167065), tulajdonképpen senkit sem érdekel. Bíró Zoltán butaságai pedig különösen nem. Nem is lehet őt egészen komolyan venni, különösen azóta, hogy kiderült, összeesküvés-elméletekben utazik. Mert azért az viccnek elég erős, hogy az egykori állampárt beépített ügynökének tartja Antall József exminiszterelnököt, akit nem mellesleg éppen ő vitt be a Magyar Demokrata Fórumba, méghozzá (surprise! surprise!) Pozsgay Imre javaslatára.

Bírónak ráadásul még annyi mentsége sincs, mint Torgyán doktornak, aki annak idején Petri György Kossuth-díján akadt ki, hiszen Torgyán doktorral ellentétben Bíró mégiscsak irodalomtörténész, hiszen papírja van róla. Legalábbis állítólag. Én mindenestre gondolkodás nélkül rúgnám ki az államvizsgáról. Egyetlen szerencséje, hogy nem vagyok olyan helyzetben. Mert különben elvenném a működési engedélyét. És életfogytiglani Spiró-olvasásra ítélném.

4 komment

2009.05.06. 17:51 Csőke Zoltán

A vérzsidó

Címkék: véres húsvét ariel toaff

A hányinger kerülget, az Allprint Kiadó gondozásában ugyanis megjelent a Véres húsvét című könyv. Akit az ilyesmi érdekel, meg is veheti az egyik „könyvkimérésben”, amit onnan tudok, hogy Etgar Keret izraeli író novelláskötetét (19.99) keresve találtam rá. Ironikus az élet, nem?

Mellékvágány: a könyvterjesztők, tisztelet a kivételnek, bármit átvesznek gondolkodás nélkül?

A rosszullétre okot adó könyv szerzője egyébként Ariel Toaff író, történész, aki nem mellesleg a római exfőrabbi, Elio Toaff, fia, a kiadó ajánlója szerint pedig „a Tel Avivhoz közeli Ramat Gan-i Bar Ilan zsidó egyetem professzoraként középkori és reneszánsz történelmet tanított és elsősorban a középkori zsidóság mélyreható tanulmányozásával szerzett hírnevet”. Tehát, mondjuk csak ki nyugodtan, szintén zsidó, mintha ez megkérdőjelezhetetlenné tenné az általa írottakat. A kiadó azonban nyilván így gondolja. A fülszövegben hallatlanul izgalmas tudományos munkaként egekig magasztalt könyv alcíme (Középkori zsidó rituális gyilkosságok Európában?) ne tévesszen meg senkit, a mondat ugyanis nyilvánvalóan véletlenül sikerült kérdőre, Toaff ugyanis azt igyekszik mindenáron bizonyítani, hogy a zsidósággal szembeni rituális gyilkosságok vádja korántsem (volt) koholmány.

Nem vesződnék most Toaff állításainak megcáfolásával. Ezt remélhetőleg megteszik majd történészeink, viszont helyettük is szégyellném magam, ha nem szólalnának meg. A külföldi megjelenést követően született ugyan néhány publicisztika, de ez édeskevés. Egyrészt, mert nem valószínű, hogy bárki is emlékezne rájuk, másrészt egy magyar nyelvű kiadás elvileg nagyságrendekkel több olvasóhoz jut el. Most tehát végképp nem volna szabad a hallgatást választaniuk.

És mielőtt még félreértene valaki. Nem cenzorért kiáltok, a tiltásnak ugyanis nem látnám értelmét. Felőlem mindenki azt olvas, amit csak akar. Magánügy. Nem tartozik senkire. A Véres húsvét (és társai) mindenesetre nem hagyhatók figyelmen kívül.

Igaz, a hányinger ettől függetlenül idővel majd visszatér. Amint fölbukkan egy újabb gyomorforgató „remekmű”.

6 komment · 1 trackback

2009.05.03. 11:50 panyi.szabolcs

A tagadás tiltása

Címkék: antiszemitizmus szélsőjobboldal


Azt hallani mindenhonnan, hogy a Harmadik Köztársaság a legsötétebb időszakát éli - ám hogy pontosan miért is, abban már közel nincs egyetértés. A pénzügyi válság, a baloldali kormányzás tehetetlensége, az országban elharapózó erőszak és gyilkosságok, a szélsőségesek erősödése különböző apokaliptikus víziókká állnak össze: a különféle verziókban a tettesek és áldozatok, az okok és az okozatok akár teljesen fel is cserélődhetnek egymáshoz képest.

Hiányzik az a közös keret, mely lehetővé tenné, hogy egy nemzeti-politikai közösség a saját problémáit nemcsak hogy megbeszélje, de ennek előfeltételeként azokat mindenki számára érvényesen megfogalmazza. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy ezek után mindig akad, aki rendre tagadja a zsidó-keresztény civilizáció alapértékeit, történelmi evidenciáit. 

Valamelyik Magyar Gárda főkapitánya a várbeli német nagykövetség és kétszázfős közönsége előtt például egészen egyszerűen kijelentette, hogy semmi sem igaz a holokausztból. Azonnal meg is jelentek a holokauszttagadás törvényi tiltását követelők, köztük nem utolsósorban a betiltás tevékenységében amúgy is jártas Lendvai Ildikó.

3 komment

2009.04.29. 23:23 Szombatblog

Megjelent a Szombat 2009. áprilisi száma

Címkék: cigányság

Áprilisi számunk tartalmából

 

Gadó János: Tettesek és vagy / áldozatok – Romák a honi közbeszédben
A cigányság gondjai olyan súlyosak, hogy azokat nemzedékek alatt lehet fölszámolni – ha egyáltalán. A problémák „megoldását” zászlóra tűzni irreális. Az elsődleges feladat az lenne, hogy megtaláljuk, milyen értelmezési keretben szabad beszélni a kérdésről, hogy egyik szélsőség se kavarjon fölösleges indulatokat, és ne erősítse a másikat.

 

Mindkét fél felelőssége óriási – Bíró Andrással Várnai Pál beszélget a magyarországi cigányság helyzetéről, az előítéletekről és az együttélés zavarairól
Ez egy sokszereplős játék, amelyet nem lehet egyikre vagy másikra kenni, bár mindkét fél felelőssége óriási. De hol van a vállalkozók meg az egyház felelőssége, a szakszervezeteké, a nem cigány társadalmi szervezeteké, meg a nagycsaládosok szövetségéé, amely egy tipikusan vallásos és szegény középosztály-orientált társadalmi csoport. Miért nem nyújtanak segítséget? Pedig a romáknak pont erre lenne szükségük, mert hiányzik belőlük a kezdeményező készség, s ezért is marginálisak. Mindent a kormánytól várni egy jellemzően szocialista örökség.

Szólj hozzá!

2009.04.27. 15:17 Szombatblog

Együttélés – Kisebbség és többség a Kárpát-medencében

Részlet Sólyom László előadásából, mely a Hágár országa című kötet bemutatóján hangzott el.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

2002-ben egy időben nyílt meg a tel aviv-i Nahum Goldman Zsidó Diaszpóra Múzeum virtuális kiállítása a magyarországi zsidóság történelméről és kultúrájáról, és jelent meg a most útjára bocsátott könyv, a Hágár országa eredeti, angol nyelvű kiadása. A könyv egy sorozat része, amely bemutatja a zsidó közösségek életét és sorsát a Föld egyes országaiban. Maga a Diaszpóra Múzeum, a könyv társkiadója, ugyanezt teszi. A babiloni fogságtól kezdve máig a legkülönbözőbb utakat kínálja a zsidó nép történelme megismeréséhez, közelítsen az érdeklődő bár a vallás, a politikatörténet, a nyelv, a családtörténet, a kultúra vagy a gazdaság felől. Természetesen a Múzeum mindenkihez szól. De ez a hatalmas, és a legmodernebb technikát alkalmazó vállalkozás mégis, mindenek előtt a személyes azonosulást szolgálja a történelemmel, a zsidó történeti identitás ébren tartását az egész világon. Ezért úgy vezet el a gyökerekhez minden zsidót, hogy ismerje meg és élje át, hogyan éltek a zsidóság közös és konstitutív értékei az adott helyi közösségben.


Ennek célkitűzésnek most egy nem tervezett, de örömmel fogadott oldalhajtása támadt: a Hágár országa magyar nyelvű kiadása. A Hágár országa – úgy érzem – mindenek előtt a nem zsidóknak szól. Hangsúlyozom, hogy elsősorban, sőt azt mondanám, hogy az eredeti könyv feladatának betöltése mellett, hiszen ez utóbbit a könnyebb hozzáférhetőség és a fordítás megkönnyíti és felerősíti a magyarországi zsidóság körében. Biztosan itthon is erősíti a zsidó gyökereket ez a könyv, s megvan a hatása Elie Wiesel már az angol kiadás borítójára is kitett szavainak: a magyarországi zsidóknak minden okuk megvan a büszkeségre – kiemelkedő személyiségeik és teljesítményeik ebben a könyvben az őket megillető helyre kerülnek.
 

A teljes cikk itt olvasható!

Szólj hozzá!

2009.04.23. 15:57 Szombatblog

Lapszámbemutató irodalmi kóstolóval

Címkék: kolozsvár erdélyi zsidóság

Sokan emlegetnek zsidó kulturális reneszánszt Magyarországon, ám ez a megállapítás legalábbis kétségesnek mondható – fogalmazott Szántó T. Gábor, utalva az általa vezetett Szombat című, zsidó politikai és kulturális folyóirat szerzői „jelenlétére”, hiszen mint mondja, a havilap szerzői leginkább a középnemzedékhez tartoznak, kevés a zsidó vonatkozású témák iránt érdeklődő fiatal szerző.

Sokan emlegetnek zsidó kulturális reneszánszt Magyarországon, ám ez a megállapítás legalábbis kétségesnek mondható – fogalmazott Szántó T. Gábor, utalva az általa vezetett Szombat című, zsidó politikai és kulturális folyóirat szerzői „jelenlétére”, hiszen mint mondja, a havilap szerzői leginkább a középnemzedékhez tartoznak, kevés a zsidó vonatkozású témák iránt érdeklődő fiatal szerző.

Az 1989-ben létrehozott, és azóta megszakítás nélkül működő zsidó politikai és kulturális havilap ezúttal Kolozsváron mutatkozott be a Szépírók Társasága által kezdeményezett „A könyv utóélete” elnevezésű program részeként. A vasárnapi irodalmi est apropója a Szombat folyóirat Erdély magyar-zsidóságáról szóló számának bemutatója, amelyen a már említett Szántó T. Gábor főszerkesztő mellett Erdélyi Lajos fotógráfus, újságíró is résztvett.

„Muzikális fotográfusként” jellemezte Erdélyi Lajost az est házigazdája, a beszélgetés moderátora Szilágyi Júlia esszéíró, aki mindenekelőtt fotóművésznek és nem fotóriporternek „ismeri” a sok helyen megfordult Erdélyi Lajost. A meghívott felidézte korai ismerkedését a fotóművészettel, hiszen, mint mondta, már gyermekként fényképezett, lévén, hogy édesapja illatszer- és fotóüzletet működtetett, innen vezetett az út később a Dolgozó Nő szerkesztőségébe, majd a portréfotózáshoz (sokak számára ismerős Erdélyi Lajos íróportré sorozata).

A közönségtalálkozó második részében a Szombaté, illetve az író Szántó T. Gáboré volt a főszerep. A főszerkesztő a lapszám ismertetéseként elmondta, hogy több mint tíz éve készülnek erdélyi vonatkozású, az erdélyi magyar-zsidóságra reflektáló lapszámot létrehozni, de eleddig nem sikerült. Ennek legfontosabb okaként Szántó T. az erdélyi magyar-zsidó identitás kérdésére való „érzékenységet” emelte ki, a tematikus lapszám létrejöttében pedig fontosnak tartotta kiemelni az internet, elektronikus levél „segítségét”, amely kétségkívül megkönnyítette a kommunikációt a lap szerzői között. Az erdélyi zsidó szellemi lét különböző vonatkozásait fókuszába állító A mi erdélyünk c. lapszámban három nemzedék képviselteti magát, a szerzők ugyanis a 80 és 35 év közötti spektrumban helyezhetők el.

A Szombat folyóirat eddigi, ételkóstolóval „fűszerezett” közönségtalálkozóihoz hasonlóan, a kolozsvári bemutatkozáson is volt kóstoló, ezúttal azonban irodalmi. A Szombat-esten ugyanis Szántó T. Gábor íróként is bemutatkozott. A ’80-as években versekkel debütáló irodalmár készülő regényéből olvasott fel részletet. A kispróza mellett ugyanakkor több vers is terítékre, felolvasásra került.

Szabadság (Kolozsvár)

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása