Pénteken nevelőszülőkhöz adtak két gyereket a bölcsiből. Ez volt eddig ittlétem egyik legnehezebb pillanata. Tudom, hogy ennek a testvérpárnak sokkal jobb lesz egy családban fölnőni. Lesznek „új szüleik”, normális ételt fognak kapni (kicsit változatosabbat, mint itt), lesz saját szobájuk, játékaik… Mégis nagyon nehéz pillanat volt ez mindenkinek.
Kint játszottam az udvaron az egyik kislánnyal, amikor megjöttek az „új szülők”. Én tudtam, hogy kik azok, de amikor megkérdezte ez a kislány, úgy összeszorult a gyomrom, hogy nem tudtam mit mondani neki. Az összes gyerek az udvaron volt éppen, de ahogy begördült a kocsi, hirtelen megállt a játék. Ők is megérezték, hogy most valami nagyon jelentőségteljes dolog fog történni. A kisfiú, akit elvittek, odaállt a kerítéshez, csak nézett. Minden gyerek figyelt. Shapir gyorsan összekészítette a gyerekek motyóját – egy-egy cumisüveg, pár darab ruha meg talán néhány játék – és magához ölelte (még utoljára) a gyerekeket, akiket már egészen kiskora óta nevel. Aztán mindenki kijött az udvarra. Az „új szülők” odaültek a két gyerekhez. Amikor megjöttek, megkérdezte őket a Galina, hogy hogy érzik magukat. Az „új apuka” gyorsan megtörölte a szemét: „Hát… nehéz”.
Szóval ott ült mindenki az udvaron. Az egyik kisfiú (Natan) odament az „új anyukához”, bemászott az ölébe, és megkérdezte, hogy őt is elviszik-e. Shapir azt válaszolta, hogy nem, őt majd egy másik alkalommal. Erre Natan sírva fakadt. Mindenki próbálta megkeményíteni az arcát, nehogy elsírja magát. Amikor elindultak a gyerekkel kifelé, minden gyerek rázendített. Gyorsan fölkaptam Natant és bementem vele a szobába. Jött a többi gyerek is. Ott ültem a kanapén, ölemben a síró Natannal, odamászott mellém a síró Ron (egy másfél éves kisfiú, 2 hónapja van itt). Én meg gyorsan törölgettem a szememet, nehogy a kicsik észrevegyék, hogy én is sírok.
Egyrészt megható volt az egész – hogy új családot kapott az a két gyerek, új esélyt egy normális életre. Másrészt nagyon nehéz. A kislány 2 hónapos volt, amikor idekerült, semmit nem tudott még csinálni. Shapir nevelte eddig, most már jár, gügyög, az egyik legjobb gyerek. A bátyja is iszonyatosan aranyos, jókedvű fiúcska. És mégiscsak elmentek, a többiek mégiscsak maradtak, és hány ilyen szegény gyerek van még? Sok… és őket ki viszi haza?
Kisvári Kinga
