Ilyet sem lehet ám mindenhol látni! Magyarországon például el sem tudnám képzelni. Az étkezésekhez a kisebb csoportok kis idő eltéréssel jönnek, hogy ne kelljen sokáig sorban állni. Van mindig saláta, gyümölcs, gyakran édesség is. A főételt (húsos vagy tejes és a köret) mindig segít valaki osztani. És egyik nap mit látok? Hogy a főételt Yehuda (az igazgató!) osztja!

Amúgy megdöbbentően a szívén viseli minden „gyereke” sorsát. Tudja, hogy pontosan hányan vannak itt, kik és melyik részben. Tudja, hogy a kikerült gyerekei közül kivel mi történt. Fölsorolta nekünk, hogy éppen ki van a katonaságban, egyetemen, ki házasodott már meg és hány gyereket nevel. Az innen kikerült gyerekek visszajárnak, mint egy igazi otthonba. Visszalátogatnak a gyerekeikkel is, akiket eddig mindannyian sikeresen nevelnek.

Szerda este volt egy kis foglalkozás a kisiskolás korú gyerekeknek. Két lánynak bat-micvája lesz, és ebből az alkalomból mindenkien a korosztályukban készítettek egy személyre szóló párnát. A gyerekek pedig a bat-micvájuk és rosh hasana alkalmából üdvözlő kártyákat csináltak nekik este. Yarin (az a nő, aki első nap fogadott minket) meghívott, hogy vegyek részt ezen. Ahogy meglátták a gyerekek, hogy egy „új arc” van itt, aki madrich, páran rögtön odajöttek hozzám.

Szia! Te madrich vagy itt? Hol dolgozol? Hogy hívnak? Ki vagy?

Az egyik kislányt hívta két madrich, aki a két oldalamon ült. Heccelték, hogy melyikükhöz menjen. Ő viszont hozzám jött oda, és amint látta, szóltam neki két kedves szót rögtön odabújt. Nagyon szeretetéhesek ezek a kiskölykök.