Schiff Andrással beszélget Sziklai Éva

Ha a ’68-as „Ki mit tud”-ot tekintjük kezdőpontnak, pályafutása több mint négy évtizedes. Közel harminc éve él külföldön: rendszeresen és sokat tartózkodik Londonban, élt New Yorkban, Salzburgban , és több mint tíz éve Firenzét választotta otthonául. Könyvét magyarul írta, ahogy Budapestre is haza jár.

– Amikor Ön 79 szeptemberében nem tért vissza Magyarországra, a „disszidálásáról” szóló első pletykák szerint Izraelbe vándorolt. A köztudatban tehát egyértelmű volt hovatartozása. Ez akkoriban Önnek sokkal problematikusabb volt.
 

– A hovatartozásom egyértelmű, zsidó vagyok, aki véletlenül Magyarországon született. Na mármost, egy zsidót Izraelben tárt karokkal fogadnak, ennek az országnak az a lényege, hogy minden hitsorsost befogad. Ennek ellenére soha nem gondoltam arra, hogy Izraelben éljek. Nekem Európa mindennél fontosabb, ebben a kulturális humuszban létezem. Gyakran voltam Izraelben – bár az utóbbi idõkben ritkábban – és minden alkalommal rendkívül vegyes és felkavaró élményt kaptam. Azzal a politikával, amelyet ott évek óta gyakorolnak – egészséges lelkiismeretű ember nem azonosulhat. Ezért tartottam fontosnak, hogy – Daniel Barenboim meghívására – múlt júniusban Ramallah–ban is tartottam egy hangversenyt.

A teljes interjú itt olvasható!
 

Shmuel Rabinovitch rabbi, aki találkozik a pápával május 12-én Izraelben, azt nyilatkozta, hogy a kereszt nem megfelelő viselet, ha zsidó vallásos helyet látogat meg. "Az álláspontom az, hogy nem illik a Nyugati falhoz jönni olyan vallási szimbólumokkal, mint a kereszt.”– jelentette ki Rabinovitch a Jerusálem Postnak. "Épp úgy, mint ahogy egy zsidó táliszban nem menjen keresztény templomba.” Ezzel szemben a pápa elődje II. János Pál láthatóan keresztet viselt, miközben imádkozott a Siratófalnál 2000-ben- jegyzi meg a Jerusalem Post újságírója. Az elmúlt években Rabinovitch legkevesebb kétszer tartott távol keresztet viselő személyeket a Templom-hegytől - olvashatjuk a Jerusalem Postban. (Forrás: Index.hu)

Zsidó és keresztény testvéreim!

Ha egyetlen percig elgondolkozunk Rabinovitch rabbi kérésén, fel kell, hogy ismerjük, hogy ez a Pápának küldött üzenet, csak úgy, mint a keresztet viselők visszatartása a szent helyről, felháborító, pimasz és végtelenül ostoba. Csak az előítéletekből és a vallási gyűlölködésből eredhet.

A Holocaust után, ma élő felvilágosult és humanista zsidóság többsége nem így gondolkozik. Megérti, hogy az Újszövetség az Ószövetségre épül, a Tanachot kinyilatkoztatás értékűnek ismerik el a Jézust követő egyházak, s a kereszténység nem létezhetne zsidóság nélkül.

Éppen egy rabbinak kellene tudnia, hogy ha valaki akár nyíltan viseli, akár leveszi, eltakarja a keresztet, vagy a Dávid csillagot, lelkében akkor is keresztény, vagy zsidó marad. A vallásos zsidóság hite nem olyan gyenge, hogy reszketnie kelljen akár a kereszt, akár a félhold szimbólumától. Éppen az a nagyszerű, hogy különböző vallások hívői, egyre nagyobb számban, és áhítattal zarándokolnak Izraelbe, a Szentföldre, többek között a Kotelhez is.

Ezért, - kizárólag a saját nevemben - arra kérem a Pápát, hogy igenis viselje a keresztet a Nyugati Falnál is, a zsidó Jézus emlékezetére.

 Dr. Popper Péter az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem emeritus professzora               

(Az írás eredetileg a Szombat honlapján jelent meg.)

„Tovaris ucsityelnyica, ja dakladivaju vam, sto szasztav gruppi voszemnadszaty ucsenyikov, nyikto nye atszusztvujet.” – rémlik fel bennem harminc évvel ezelőttről a középiskolai oroszórák maradványa, ahogy Moszkvában sétálunk. Sajnos, többre nem emlékszem, erős ellenállás élt bennem a kötelező orosztanulással szemben.

Könyvbemutatómra érkeztünk: Lágermikulás című novelláskötetem orosz kiadásának lesz premierje a Non/Fiction könyvfesztivál alkalmából a Magyar Kulturális Intézetben.

            Hazudnék, ha azt mondanám, Oroszország földjére lépve nincs bennem félelem. Életem első huszonhárom éve, s ebből vagy tíz már tudatosan, úgy telt, hogy tisztában voltam vele: diktatúrában élek.

Míg az előző magyar zsidó nemzedék számos tagja bizonyos hálát és lojalitást érzett a „Szovjetunióval” kapcsolatban, hiszen az életüket mentették meg, én már nemcsak a lágerek és a pesti gettó felszabadítóit, kevés életben maradt rokonom megmentőjét, hanem a megszállókat, az elnyomókat is láttam bennük, és ennek megfelelő ellenszenvvel viseltettem a kommunista rendszer és az orosz birodalom iránt. Tagadhatatlan: ez az élmény oroszellenes előítéleteket is okozott, noha tudtam, hogy az ország népe maga is áldozata részben a diktatúrának, ezért szolidaritást is éreztem egyszersmind velük. 

Szántó T. Gábor teljes cikke itt olvasható.

A moszkvai Korál zsinagóga

Konferencia az antiszemitizmusról a Közép-Európai Egyetemen

A konferencia előadói Michael Miller a CEU Jewish studies tanára,
Konrád György
és Kovács M. Mária történész (a szerző felvétele)

"...a német társadalomban a hatvanas évektől egészen 2000-ig (az új Intifáda kitöréséig) folyamatosan csökkent az antiszemitizmus, majd ettől kezdve ismét emelkedett. A közel-keleti konfliktus egy-egy újabb fordulójának fellángolásakor az antiszemita érzelmek is magasabbra csapnak."

Gadó János teljes cikke itt olvasható.

A teljes cikk itt olvasható!

Bloggerek zsoldban

Infoháború. A zsidó állam bloggerhadsereget toboroz. A feladatuk az, hogy anticionista weboldalakon képviseljék Izrael érdekeit. Egyiptomban blogokon szerveződik az ellenzéki Kefayah mozgalom. A vélemény szabadcsapatai.

A stúdióban:
Novák Attila történész, újságíró, blogger

(Novák Attila a videó második felében, 14:42-től szerepel)

Batya Gur (1947-2005), akit sokan az izraeli Agatha Christie-ként emlegetnek, noha számos nyelvre lefordították Gyilkosság szombat reggel c. regényét, Izraelen kívül nem örvend széleskörű ismertségnek. Krimisorozatának többi kötete és egyéb írásai viszonylag kevés nyelven olvashatóak, magyarul is csak a sorozat első, már említett kötete jelent meg.

 

 

 

Varga Betti - Ohájon, az izraeli detektív

"A földkerekségen most milliárdok sóhajtottak fel, hiszen Durbanben kimondták azt, amit naponta látnak a képernyőn. (...) Az izraeli lapok fájlalják, hogy Izrael egyedül és elszigetelve áll a világban. A magyarországi antiszemitázók éppúgy elszigetelődve állnak. Durban utolsó imaszőnyegüket is kihúzta a lábuk alól."

- többek között ezekkel a sorokkal üdvözölte Lovas István a Durbanban megrendezett 2001-es konferenciát.

Durbanban az emberi méltóság és emberi jogok iránt mélyen elkötelezett diktatúrák és féldiktatúrák, tömeggyilkos rezsimek Izrael kritizálásával voltak elfoglalva - a kereteket egy globális sóhivatal, az ENSZ adta-, a konferencia záródokumentumában pedig megpróbálták a cionizmust rasszizmusnak, Izraelt pedig apartheid államnak kimondani.

Frenetikus koncertet adott nemrégiben Budapesten a világ egyik legjobb gitárosa, Richie Kotzen (korábban a Poison, a Mr. Big tagja). A virtuóz a Szombat munkatársa segítségével fedezte fel zsidó gyökereit.

 

 

 

 

 

 

 

Az interjú itt olvasható.

Ez a bejegyzés annyiból mindenképpen eszrojgem nóch szükesz (eső után köpönyeg), hogy púrim ünnepe, mellyel foglalkozik, voltaképpen már véget ért. Ugyanakkor épp ennek az ünnepnek lehetnek olyan tanulságai, melyek messze túlmutatnak az ünnep naptár szerinti időszerűségén. Olyan tanulságokra gondolunk, melyek a hagyomány, a vallási tradíció gondolkodási horizontját messze kitágítva teszik lehetővé, hogy elgondolkodjunk az ünnep időszerűségein.

Forradalmak és zsidók:
márciusi számunk tartalmából

Szalai Miklós: Zsidóság és forradalmak az idők folyamán
„Ezeknek a forradalmaknak, s a törvénnyel szentesített királygyilkosságoknak, amelyekben kulmináltak, a mélyebb jelentése a politikai hatalom deszakralizálása, amely maga sem más, mint annak a mélyebb folyamatnak egy aspektusa, amelyet Weber óta a világ varázstalanításának nevezünk. Azé a folyamaté, amelynek a lényege az, hogy Isten nincs a világban egyetlen partikuláris helyen sem.”

Megadja Gábor: Zsidó ellenforradalmárok
„A XX. századi zsidóság egy jelentős része a forradalommal és a progresszióval szemben a hagyományt, a vallást és a Nyugat zsidó-keresztény örökségét képviselte. Bármilyen mértékben térjenek is el egymástól – a gyakorló katolikussá lett Polányi, az ortodox Talmon, a platonista Strauss, a zsidóságával élete végéig „küzdő” Arendt, a „konvertita konzervatív” Kristol –, annyiban közösek a nézeteik, hogy a modernség és különösen a modern forradalmak eredményeit elvetik (legyen szó akár totalitarizmusról, tömegdemokráciáról vagy jóléti államról). Ellentétben tehát a népszerű mítoszokkal, a zsidóság egyáltalán nem csatlakozott „egyként” a forradalom ügyéhez…”

A magyar antiszemitizmus története, múltja és jelene minden bizonnyal fehér, de legalábbis nagyon világos, mondjuk, halványszürke foltként tartja nyilván Erdélyt. A közhiedelem úgy tartja, hogy bezzeg Erdélyben ma nincs antiszemitizmus (?!), nem is volt (??), ha volt is, egészen másképpen volt, mint az anyaországban (!). Erdéllyel nem köthető össze az antiszemitizmus, mert nem illeszthető össze a kisebbségi magyar közösség áldozati-énképével, nem értelmezhető az erdélyi magyarság történetének elfogadott és megszokott (igen egysíkú) narratíváival.

Parászka Boróka - Halványszürke folt?

Az egész ügy csak játéknak indult. Néhány jeruzsálemi fiatal együtt szórakozott, egyikük – egy 17 éves kamasz – inkább viccből, mint komolyan, gyűrűt húzott 14 éves barátnője ujjára és elrebegte a hagyományos szöveget: „E gyűrűvel nekem vagy szentelve, Mózes és Izrael vallása szerint”.

Miután ezt társaságban tette, és a jelenlévők a vallásos előírások szerint esküvői tanuknak számítanak, s miután a dolog kitudódott, és két mélyen vallásos család tagjairól van szó, az ügy a jeruzsálemi rabbinikus bírósághoz került, amely úgy találta, hogy a házasság érvényes. Annál is inkább, mert azt is tudni vélték, hogy a két fiatal közösült is egymással és így teljesült az érvényes házasságkötés mindhárom feltétele: A gyűrű felhúzása, a hagyományos szöveg tanuk előtti elhangzása és a közösülés.

Sajnos a jelenlegi politikai klíma a kérdés kezelésére különösen kedvezőtlen. Sok tekintetben különböző kultúrák együttéléséről van itt szó, ahol az előrelépés négyéves ciklusokban nemigen mérhető. A mai magyar politikai kultúra viszont a kormányokon kéri számon az eredményeket: ez új programok, új hivatalnokok, s mindehhez még több pénz bevetésére ösztönöz. Az eredmény újabb csőd, újabb elpocsékolt milliárdok, amiért aztán újra a kormányon verik el a port.

 

(Arie Folman: Libanoni keringő, 2008.)

 

Boaz Rein Buskila, egykori izraeli hadköteles, ma negyvenes éveiben járó holdkóros rendszeresen álmodja ugyanazt. Ebben az álomban régi emlékei térnek vissza, ámbár nagyon furcsa formában. Huszonhat vicsorgó véreb üldözi városán, Tel-Avivon át, ő pedig menekül előlük, ahogyan és ahová csak tud. Mint ahogyan barátjának, Arinak, a filmrendezőnek később elmondja, ezek a kutyák azok, melyeket akkor palesztin falvak környékén lőtt le, hogy ne tudják felébreszteni a lakóikat, amikor egységével felkutatták a településeket.

Kutyák lelövését bízta rá parancsnoka, mivel komplexusai voltak a valódi, emberes, fejre célzó harctól.

Novák Attila - Libanoni rémálom (Konzervatórium)

A Holokauszt Emlékközpont mára a magyar-zsidó szellemi és kulturális élet egy jelentős intézménye lett. Legutóbb a Muzsikás együttes néhány zenésze adott ízelítőt a Kárpát-medence hagyományos zsidó zenéjéből, most pedig a Mit ér a zsidó, ha magyar? című beszélgetésre kaptunk meghívót. Akik történetesen csalódtak abban, hogy erre a kérdésre - legalábbis az est végéig - nem kaptak választ, azok a beszélgetés tulajdonképpeni témáját a meghirdetett vitaest alcímében – Vita a magyar zsidóság asszimilációs történetéről – találhatták meg.

A beszélgetést Vári György irodalomtörténész vezette, a meghívott résztvevők pedig Heller Ágnes filozófus, Gyáni Gábor társadalomtörténész és Schein Gábor író, irodalomtörténész voltak.

Levelet kaptunk Malfatti Esterházy Alice-tól, Esterházy János Olaszországban élő lányától. Örömmel eleget teszünk a közlést kérő levelének, de meg kívánjuk jegyezni, hogy lapunkban nem Yehuda Lahav cikkével kezdődött az Esterházy János zsidómentő tevékenységét elemző vita, hanem Németh Zsoltnak, a magyar parlament külügyi bizottsága elnökének Esterházy érdemeit méltató írásával, erre következett Lahav válasza, majd az Esterházy-Emlékbizottság viszontválaszát  követte Lahav szubkontrája. Alábbiakban – kisebb javításoktól eltekintve – csonkítatlanul közöljük a levelet.  (A szerk.)

A levél a Szombat weboldalán olvasható.

Az önmaga által kinevezett új Világmegváltó Tel-Avivban él. 55-éves, Goel Racon a neve, 32 felesége és 89 gyereke van. Hívei szerint Racon földöntúli képességekkel van megáldva. Minden felesége önkéntesen él vele, egyiküknek sincs oka inségre panaszkodni, mindegyiknek saját külön lakása van.

Anyámmal évtizedekig leveleztünk. Hetente jött-ment a légiposta Kiskunhalas és Kanada között. Amikor, nagyritkán, a származásunkra vagy felekezetünkre került a sor, anyám a „hitsorsos” szót használta. A zsidó szót – amely egyébként, például az oroszban pejoratív – sosem említette. Elszoktunk tőle, ma sem igen használatos.

Erre zsidó, nem zsidó, ha csak nem szitkozódik – gondosan vigyáz.

A minap – ezt csak hallottam – egy Wallenberg megemlékezésen a szónok mindent elkövetett, hogy azt a szót, hogy zsidó, ne kelljen kiejtenie. Az elmúlt rendszerekben, különösen a Rákosi érában, inkább csak összekacsintva, suttogva lehetett a rendszert szidni, akkor is előbb jól körülnézve. A zsidóságról meg csak úgy, „unter uns gesagt” beszéltünk. Ma sincs másképp. De az „átkosban” jó volt az összekacsintás kéjes érzése. Ez viszont ma nincs.

A Rotten Tours üdvözli önöket Budapesten, Közép-Európa kulturális fővárosában. Jelmondatunk: sokszínűség és békés egymás mellett élés.

Ma délelőtti programunkon, mely a Nemzetközi Hagyományőrzés II. címet viseli, Önök a Hősök terén zajló hungarista és nemzetiszocialista megemlékezést fogják megtekinteni. (Zajongás a hátsó üléseken.)