Izrael 2008. december 27 óta háborúban él megint.

A világ figyel és mérlegel. És feltesz néhány kérdést. Talán néha egy kicsit kevés kérdést tesz fel...

Éppen a hatos villamoson utazom, délután fél ötkor Budapesten, amikor a Kossuth rádióra kapcsolom át mobiltelefonom adóját. Az öt órás hírek előtt nem sokkal összefoglaló, elemző híradás hallható a Kossuth rádióban a tíz napja tartó háborúról.

A média következetesen "izraeli háború" néven hívja azt, ami odaát történik, Európa határán, tőlünk körülbelül kétezerkétszáz kilométernyire.

A Kossuth-on szóló "műsorszám" vendége Aliza Bin-Noun, Izrael jelenlegi, Magyarországon szolgálatot teljesítő nagykövete. Sajnálattal állapítom meg, hogy valószínűleg későn kapcsolódtam be az interjúba, mert a hátralevő 8-10 percben már lényegi kérdésekről nem esik szó, mindössze arról, hogy miért nem engedi be Izrael a Gázai övezetbe a sajtó és az egyéb média-képviselőit?!

- "Miért van az, hogy csak az Al Jazeera és a BBC munkatársai tudósíthatnak a palesztin területekről, miközben a határ izraeli oldalán újságírók, fotósok, tv és rádiótudósítók százai várnak engedélyre, hogy bejuthassanak a háborús zónába?!" - kérdezi a műsorvezető hölgy fiatalos hangja.

Az összes médium következetesen palesztin területnek hívja azt a földrészt, amely jelenleg összeköti Izraelt Egyiptommal, és palesztinoknak hívja azt az arab származású népcsoportot, amely a XX. század közepétől folyamatosan verődik össze, állandóan újratermelve önmagát a térség arab muszlim országaiból, a politikai-hatalmi törekvéseknek megfelelően, és a szellemi-fizikai területfoglaló igények szerint.

Aliza Bin Noun, Izrael nagykövete tört magyarsággal, de teljesen tisztán, jól érthetően és választékosan, magyarul válaszol a feltett kérdésekre:

- "A helyzet most rendkívül komoly, nagyon veszélyes Gázában. Egyetlen ember sincs biztonságban, aki átlépi a határt,... Hogyan engedhetnének át civileket, még ha azok a sajtó emberei is!?"

Elmondja, hogy az utolsó háború idején (Libanon 2006) a külföldi híradásokat felhasználva üzentek egymásnak a militáns terrorista csoportok, anélkül, hogy ezt a jószándékú európai és amerikai tudósítók észrevették volna, és ezáltal komoly veszélybe sodorták az izraeli polgári lakosságot. Nagy lenne a kockázata annak, ha most megtörténne ugyanez, - így is több városban kellett Izraelben szükségállapotot bevezetni, az iskolákat be kellett zárni, az emberek dolgozni járnak, de munkájukat többször kell megszakítani és lemenekülni az óvóhelyre. Nehéz az életet fenntartani, a gazdaságot működtetni,...

A műsorvezető kisasszony ezután a következő kérdést teszi fel:

- "Mi a véleménye a hazánkban tartózkodó izraeli küldöttnek arról, illetve hogyan értékeli a nagykövetasszony mindemellett azt, hogy miközben a valóságos híradás lehetősége korlátozottá válik, a youtube-on és egyéb video- szolgáltató-csatornákon 3-10 perces híranyagok jelennek meg, amelyek propaganda jelleggel igyekeznek meggyőzni a tizen-és huszonéves fiatal izraelieket és a fiatal kozépkorúakat arról, hogy a háború, amit Izrael visel Palesztinával szemben jogos, és igazságos....

És valóban, hangzik el a kérdés: "Igazságos és jogos ez a háború?"

Aliza Bin-Noun türelmes és intelligens asszony. Halkan válaszol:

– "Minden háborúnak van propaganda anyaga (még ha ez nem is mindig nevezhető így,...mert kell hogy legyen érthető, mi az, ami történik, a lakosság számára is."

Az utolsó kérdés a levegőben maradt. Nem emlékszem, hogy a nagykövetasszony válaszolt volna rá, ...mert ezután az interjút nagyon gyorsan megköszönték és a helyzetelemző riport további vezetését egy férfihang vette át. Ő az első pár mondatban, már bevezetésként sietett leszögezni:

– "Izrael földrajzi adottságainál fogva, a Gázából kint rekedt tudósítók elfoglalták a helyüket a környező dombokon, ahonnan a jelenlegi technikai feltételek mellett gyakorlatilag majdnem ugyanolyan jól látható minden esemény, minden hadművelet, minden, ami történik a térségben, mintha csak ott lennének a helyszínen..."

...

Néhány óra múlva hazafelé tartok, de az utolsó kérdés, ami nyilvánvalóan szándékosan maradt megválaszolatlanul a levegőben visszhangzik bennem.

Vélhetően pontosan ugyanúgy visszhangzik ez a mondat bennem is, mint abban a másik párezer hallgatóban, aki ugyanekkor, ugyanezen az adón, ugyanezt a műsort hallgatta...

"Igazságos és jogos ez a háború?"

Nyugtalanná tesz ez a néhány szó, és nem annak összefüggései és tartalma, hanem valami egészen más miatt...

Mert miféle kérdésfeltevés ez? Miféle logika?

Miből fogan és hogyan születik meg egy ilyen kérdés?

Mi a célja? Miért kérdez, ha nem vár választ? És mit jelent ha a feleletre nem hagy időt?

...

Talán éppen az ítélethozatal hallgatósággal való kimondatása a cél,...– erre a következtetésre jutok.

És ettől a felismeréstől a hideg budapesti utcán, itt, Európa közepén, a zsidókeresztény kultúra és a civilizáció egyik alapító országának polgáraként, hirtelen nagyon,...nagyon rosszul kezdem érezni magam...

Molnár Krisztina