Emlékszem, tavaly Rosh Hashanakor azt mondtam, hogy jövőre ilyenkor Izraelben leszek.

Izraelben vagyok.

Az ünnepet egy félig indiai, félig jemeni családnál töltöttem, úgyhogy egész érdekes hagyományokkal ismerkedhettem meg. Először is az étkezés. Ez számomra valami hihetetlen élmény volt. Én általában lassan, de sokat eszem, ezért utolsóként szoktam fölállni az asztaltól. Itt ez nem így volt. Az ünnepi vacsorát egy kis „széder”-rel kezdtük. Először az édeset, utána a sósat, savanyút. Datolya, gránátalma, mézes alma, mézes tök, bab, hal… Ez fölért egy kisebb előétellel. Utána, vagy negyed órán keresztül csak ültünk az asztal körül, és beszélgettünk. A kis széder is hosszúra nyúlt, mert szinte minden féle ételt megszakított egy kis beszélgetést. Aztán nekiültünk a főételnek. Egy kis saláta, kalács, meg valamilyen csirkés-zöldséges-összesült finomság. Na, ez pont jó lesz egy kis könnyű vacsorának. Befejeztük, megint beszélgettünk, majd hirtelen kiraktak az asztalra két hatalmas fazekat. Húsleves, hatalmas húsokkal, csirke, krumpli… A „szedek egy kicsit” itt legalább három nagydarab húst jelent. Amikor az ember már majd’ kipukkan, már nem is az asztalnál ültünk, na akkor jött a tea és a süti.

Így eszegettünk két napig.

Közben persze imádkozni is voltunk. Háromféle zsinagógában is megfordultunk. Egy askenázi, egy kicsit reform és egy jemeni irányzatúban. Mindegyik egy külön élmény volt. Még nem voltam olyan különös helyen, mint a jemeni zsinagóga. Amikor odaértünk, éppen zsoltárokat mondtak, amíg elérkezik az esti imának az ideje. Hát ezt aztán különös volt hallgatni! A férfiak valami egészen különös dallammal mormolták a zsoltárokat. Nem énekelték, mormolták. Olyan volt, mintha valami mély hangú hangszert pengetnének.

A kicsit reform zsinagógában is dallamok voltak a legkülönösebbek. De nem valami földöntúli zenét éreztem, mint a jemeni zsinagógában, pont ellenkezőleg. Valami szép dallammal elkezdtek énekelni egy imát, majd hirtelen átváltottak. A szavakat katonásan, pattogósan ejtették ki, mintha ostorcsapás lenne. Ettől a rosh hashanai imaszövegek egy kicsit félelmetes, de egy kicsit nevetséges hatást is kaptak.

Az askenázi zsinagógában nem ért meglepetés. Ismertem a szavakat, ismertem a dallamot. Sőt, annyira otthonos volt az egész, hogy amikor a végén valaki megszólalt mellettem héberül, teljesen elcsodálkoztam. Magyar szavakat vártam volna.