Szombatblog

A Szombat - zsidó politikai és kulturális folyóirat blogja

Friss topikok



Őket olvassuk

Judapest

  • Hibás feed URL.

Címkék

ágoston vilmos (1) álhír (1) államszocializmus (1) antiszemitizmus (8) ariel toaff (1) auschwitz (1) az ördög vigyorgott a lángokból (1) bence györgy (1) bíró zoltán (1) bitter brunó (1) bojkott (1) budapest (1) budapesti zsidó hitközség (1) bzsh (1) chabad (1) cigányság (2) cionizmus (1) csurka istván (1) elvis costello (1) erdély (5) erdélyi zsidóság (1) esterházy jános (2) faludy (1) fasiszta (1) fidel castro (1) foci (1) franka tibor (1) garai andrás júda (1) gáza (18) haláltábor (1) hanuka (3) havanna (1) heisler andrás (1) hellókarácsony (3) hering józsef (1) heti válasz (1) hippi (1) hírszerző (1) hitközségek szövetsége (1) holokauszt (3) holokauszt emléknap (2) holokauszt tagadás (1) hungarizmus (1) identitás (1) interjú (2) internet (2) irodalom (4) izrael (30) izraeli hadsereg (1) jobbik (2) jobboldal (1) johnny rotten (1) john lydon (1) judapest (1) kereszt (1) kertész imre (1) kolozsvár (1) komlós aladár (1) koncert (1) kossuth rádió (1) kuba (1) lágermikulás (1) lapbemutató (2) libanon (1) lovas istván (1) magyarország (1) magyarországi zsidó (1) magyar hírlap (2) magyar nemzet (1) maszorti (1) mazsihisz (6) médiafika (5) megváltó (1) morvai (1) moszkva (1) náci (1) neofasiszta (1) neológ (1) neológia (1) népszabadság (1) nobel díj (1) obama (2) oroszország (1) ortodox (1) p.i.l. (1) palesztin (4) pályázat (1) politika (2) pszichoanalízis (1) púrim (1) radnóti zoltán (1) reform (1) rendszerváltás (1) seszták ágnes (1) sex pistols (1) siratófal (1) spiró györgy (1) szélsőjobboldal (11) szeptember 11 terrortámadás (1) színház (1) sznobizmus (1) szőcs zoltán (1) tel aviv (1) tgm (3) tüntetés (2) új élet (1) ünnepek (1) updike (1) vallás (1) véres húsvét (1) vészkorszak (1) világháború (1) zene (1) zoltai gusztáv (1) zsidó (4) zsidónegyed (1) zsidótörvények (1) zsidó felmenők (1) Címkefelhő

2009.02.18. 10:57 Várnai Pál

Szemérmesek lettünk

Címkék: politika

Anyámmal évtizedekig leveleztünk. Hetente jött-ment a légiposta Kiskunhalas és Kanada között. Amikor, nagyritkán, a származásunkra vagy felekezetünkre került a sor, anyám a „hitsorsos” szót használta. A zsidó szót – amely egyébként, például az oroszban pejoratív – sosem említette. Elszoktunk tőle, ma sem igen használatos.

Erre zsidó, nem zsidó, ha csak nem szitkozódik – gondosan vigyáz.

A minap – ezt csak hallottam – egy Wallenberg megemlékezésen a szónok mindent elkövetett, hogy azt a szót, hogy zsidó, ne kelljen kiejtenie. Az elmúlt rendszerekben, különösen a Rákosi érában, inkább csak összekacsintva, suttogva lehetett a rendszert szidni, akkor is előbb jól körülnézve. A zsidóságról meg csak úgy, „unter uns gesagt” beszéltünk. Ma sincs másképp. De az „átkosban” jó volt az összekacsintás kéjes érzése. Ez viszont ma nincs.

Ülök a 22-es buszon. Egy épület előtt elhaladva kérdezi egy asszony férfi ismerősét: – Mi ez az épület? – Majd később megmondom, hangzik a válasz. Mert Isten ments, hogy mások előtt kimondják: ez a Lauder iskola. Egy másik eset: Megint autóbuszon a Normafa felé. Szemben ül két asszony. – Ez a Turulszobor. Le akarják bontani. Igen, hát a zsidók, akiket 1944-ben deportáltak... De ez a szobor mégiscsak egy szimbólum. Egyikük észreveszi, hogy fülelek s alig észrevehető jelekkel adja tudtára beszélgető partnerének, hogy most ne, majd később. Sajnáltam. Szívesen megmagyaráztam volna nekik, hogy a rosszemlékű Turul Szövetség egy 1919-ben alakuló szélsőjobboldali egyetemi szervezet volt, amely, többek között, zsidóverésekről volt nevezetes. S igaz, hogy később nagy hívei voltak a zsidótörvényeknek, talán a holokausztnak is előfutárai, de a szervezetnek közvetlen kapcsolata, legalábbis tudomásom szerint, a deportálással nem volt. Azt viszont egy pillanatig nem vitattam volna, hogy a szóban forgó szobor valóban szimbólum értékű.

Megint buszon: Változatosság kedvéért most a tömegközlekedés a téma: beszélgetőtársam egy idő után: – Ne politizáljunk!

Még mindig buszon (de egy másikon). Nem tudom mi ütött belém, de szükségesnek éreztem, hogy a Népszabadságból valamilyen hírt kommentáljak egy asszonynak. Ő meghátrált s annyit mormogott a társának: – Még megvernek.

Orvosi rendelőben. A pasas szidja a rendelést, majd (borítékolhatóan): – Nem akarok politizálni.

Bezzeg próbáljon meg csak valaki velem politizálni. Egyszer a Széna téren ácsorogtam, uram bocsá’ egy Népszabadsággal a kezemben. Két nő, az egyik felkiált: – Még vannak, akik ezt olvassák?! Mire én (nem kis vehemenciával): – Lőtték már Magát a Dunába? A nő: – Hol van az már?

Óvatosak lettünk. Panaszkodunk napestig, de a világért sem politizálunk. Kár.

Vagy mégis politizálunk?

A kritikus Gyurcsány-csomag előterjesztésére összegyűlt parlamenti ülésszakról érkeztem, kissé izgatottan az SZTK-ban. Ott egy korombeli hölgy, a Népszabadsággal a kezében elkezdte korholni az ellenzéket. Majd szóba került a szenvedélyes jogvédő jogásznő. Megjegyeztem, hogy a hölgy bezzeg megválogatja, kiknek a jogait védi: az utóbbi években például nem állt ki a melegek sokak által kétségbevont jogaiért. Erre egy harmadik személy, szintén hölgy, közbevetette, hogy a melegek nem szorulnak védelemre, ők meg tudják védeni magukat. Meg micsoda dolog az: meztelenül szaladgálni az utcán. Különben senki sem akarta őket bántani. Mivel további pár mondat után kiderült, hogy egyebekben sem jutunk közös nevezőre, előbbi beszélgetőpartnerem leintett: hagyjuk abba. – Nem látja a hölgyön a nemzetiszínű szalagot? Láttam, de a beszélgetés úgyis abbamaradt volna. Hát már csak ennyit jelentene a nemzetiszínű szalag? Amit én olyan büszkén hordtam gyerekként március 15- én? Mit szólna most ehhez Petőfi?

 (Kép: index.hu)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szombatfolyoirat.blog.hu/api/trackback/id/tr86949627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Charlie__ 2009.02.18. 11:15:36

Korosztályspecifikus élmény is lehet. Az "átkosban" szocializálódtak hajlamosak arra, hogy apolitikussá váljanak, ha vita kerekedik egy politikai kérdésből.

Az viszont kérdés, hogy vitakultúra hiányában nem helyes stratégia-e ez voltaképpen. Mert hogy ebben az országban krónikusan rossz a vitakultúra (nincsen).

Az egyik legnézettebb TV-csatornának nyilatkozik X.Y. volt pénzügyi vezető, ex-jegybankelnök. A riporternő volt banki alkalmazott, okleveles közgazdász. A politikus azon kesereg, hogy az országot milyen előnytelen helyzetben érte a pénzügyi válság: éveken keresztül piaci értékén felül, irreálisan magasra értékelték a forintot, nem csoda, ha a kurzusa nagyon gyorsan korrekciós irányt vett, mondja. A riporternő bólogat. Tény: nem csoda, gazdasági racionalitás. Csakhogy: A fél ország mondta annak idején, amikor a vele szemben ülő politikus jegybankelnökként az erős forint pénzügyi politikáját erőltette az országra, fölverve a kamatterheket, hogy konjunktúra idején sem különösebben bölcs politika ez (többek között exporterőtlenséget okoz), de ami, konjunktúra idején, úgy, ahogy, elmegy, az válság esetén katasztrofális lehet. A riporternő nem kérdezi meg a pénzügyi politikust, hogy mi ebben a helyzetben az ő személyi felelőssége. Miért: Mert a Pulitzer-emlékdíjas riporternő ars poeticája úgy szól, hogy az újságíró olyan kommunikációs szakember, akinek bulvárlapok szakmai színvonalán elkészített fölvezetők után meglehetős nagy biztonsággal kell tudnia a mikrofont a politikusok orra és szája közötti terület magasságában tartani és a súgógépet kisebb-nagyobb szegmentálási hibákkal leolvasni. Röviden: Magyarországon se vita, se kultúra. S én most azon gondolkodom, vajon nem lenne-e jobb egy egész országnak, ha az újságírók egy része, kivált a Pulitzer-emlékdíjasok is követnék az apolitikus pesti asszonyságok stratégiáját, és politikai érdeklődés, vitaképesség és kulturáltság híján e kérdésekről hallgatnának. Ehelyett megy a műsor.

HaKohen 2009.02.18. 12:01:54

@Charlie__:
Alapvetően igazad van.
Én úgy szoktam megismerni a vitakultúra hiányát (meglehet szubjektíven), hogy:
1. A kiegyensúlyozottság jegyében mindkét (több) felet megszólaltatják, de külön-külön. Ilyenkor a műsorvezető "bátorsága" sem sokat ér.
Nem tudom, hogy ez a szerkesztők egyre mélyülő vaksága (bocs a képzavarért) avagy a "felek" nem hajlandók a nyilvánosság előtt egymással vitatkozni (ki tudja, miért, talán a vitakultúra hiánya mián, és akkor ugyanott vagyunk már).
2. A műsorvezetők azokat a legkézenfekvőbb kérdéseket sem teszik föl reagálásképpen, amiket én mezei nézőként/hallgatóként/olvasóként/csekély értelmű medvebocsként pedig okvetlenül föltennék. Innentől kezdve az adott műsorvezetőt legföljebb (nemétől függetlenül) a "liba" kategóriájába sorolom.

Még egy kiegészítés kommentedhez. Kívülről (vagyis nem bennfentesként, csak amatőr nézőként) azt látom, hogy - ha ugyanarra gondolunk - azt a bizonyos Pulitzer-emlékdíjas műsort az utóbbi hónapokban szétverték, Pulitzer-emlékdíjas készítőit szétszórták egyszerre a szélrózsa minden irányában. (Talán nem véletlenül - hogy a régi reklámszlogent idézzem.) Utolsó képviselője néhány hete interjút készített a szóban forgó műsorban a vasutassztrájkok főnökével, akiről különféle vélemények lehetnek, de az kétségtelen, hogy álláspontja meglehetősen egyértelmű, változatlan, és - már csak azért is, mert sokszor elmondta - akkor is előre tudni lehetett, hogy mit fog mondani. Mindezek fényében sikerült kiborítani a Pulitzer-emlékdíj utolsó mohikánját, többéves rutinnal és humorérzékkel rendelkező műsorvezető(nő)t, aki azt tette, amit többéves működése során egyszer sem: elkezdett dadogni a kamera és interjúalanya jelenlétében. Ritkán vetemedem jóslásra, mert nem szoktak bejönni a jóslataim, de akkor megjósoltam magamnak, hogy rövidesen el fog tűnni a műsorból. Eltűnt.

Ami kommented utolsó bekezdését illeti, nagyon szeptikus (ha akarod: szkeptikus) vagyok.

HaKohen 2009.02.18. 12:13:18

@Charlie__:

Ja, és visszatérve Várnai Pál eredeti bejegyzésére, amely téged hozzászólásra késztetett:
Azt gondolom, hogy az általa kvázi szociografikusan fölsorolt jelenségek mögött csak az egyik tényező a vitakultúra hiánya. De nem tudom elhallgatni azt a véleményemet, hogy itt egy kb. egy évszázad (na jó, csak kb. 80 év) alatt kialakult és hólavina-gombócként egyre terebélyesedő védekező, önvédő, kommunikációs és magatartásKULTÚRÁRÓL (vagy ha úgy jobban tetszik: ATTITŰDRŐL) van szó, ami kollektív tudattalan és tudatos szocializációs csatornákon át terjedt és terjed ma is. De hát ennek fejtegetése már nagyon OFF lenne.

Charlie__ 2009.02.18. 13:43:26

A kultúra valami folyamatos ápolását jelenti (vö. pl. agricultura). Szerintem privatív értelemben nem használható.

HaKohen 2009.02.18. 19:08:45

@Charlie__:
Hát igen, de ki ápol mit és hogyan? Csak az egyén ápolhatja a kultúráját, amit különböző helyekről kapott. Láttál már kultúrahordozó csoportot (nemzetet, társadalmi osztályt stb.) egyének nélkül? Az agricultúrát is ők ápolják, ebbe tartozik pl. hogy hol, mit, mikor és hogyan lehet vetni/ültetni, mikor, hányszor és milyen technikával kell kapálni stb. (Ezt hozza létre az enkulturálódás, ami kifejezetten privatív fogalom.) Ilyennek tartom én pl. a félelmek kultúráját, amiről Várnai Pál írt, amit érdemes ilyen szemszögből olvasni, leszállva a teóriák elefántcsonttornyából. Ez ugyan sem csoportközileg, sem csoportonbelülileg (brrr!) nem homogén, de épp azért tud létezni, mert az egyének hordozzák, akik aztán szintén egyediek.
De próbáld elemezni a zsidótojás receptjeit, amelyek privatívak, egyúttal a káeurópai (v. m.o.-i?) zsidó közösség(ek) kultúrájának folyamatos ápolását jelentik. (Ez friss élményem, lásd Grenadine blogja.)