Szombatblog

Most hadd kérdezzem arról, hogy a diaszpóra - zsidó sors, az, hogy a zsidóknak mindig rejtőzködnie kellett, hogy fokozott mértékben rákényszerült valamiféle szerepjátszásra, hozzájárulhatott-e ahhoz, hogy a színház történetében igen sok kiváló zsidó színész volt. Persze, ugyanilyen jogon az is felvetődhetne, hogy miért volt olyan sok zsidó a pszicho- analitikusok vagy fotóművészek között.

 

Ezt még nem hallottam, de első reflexem az, hogy tévedés. A színészet konkrétabb képesség és nem gondolom, hogy genetikailag egy asszimiláns vagy nem asszimiláns zsidóban több lenne a mások arca mögé bújásra való adottság. Két okból sem. Egyrészt a zsidóság megmaradásának az volt a kulcsa, hogy éppen hogy nem bújt mások arca mögé, hanem képes volt önmaga maradni. Az a szinte páratlan kitartó erő, amellyel kétezer év óta mindenféle körülmények között, a diaszpórában ez a vallás megtartja önmagát, ellentmond a felvetésének. A másik ok, hogy a nagy színészek éppen hogy nem mások arca mögé bújnak, hanem saját magukat mutatják meg a színpadon, akkor is, ha történetesen maszk takarja az arcukat. Ők a saját belső világukat viszik a színpadra.

Mácsai Pállal beszélget Várnai Pál