Azt hallani mindenhonnan, hogy a Harmadik Köztársaság a legsötétebb időszakát éli - ám hogy pontosan miért is, abban már közel nincs egyetértés. A pénzügyi válság, a baloldali kormányzás tehetetlensége, az országban elharapózó erőszak és gyilkosságok, a szélsőségesek erősödése különböző apokaliptikus víziókká állnak össze: a különféle verziókban a tettesek és áldozatok, az okok és az okozatok akár teljesen fel is cserélődhetnek egymáshoz képest.
Hiányzik az a közös keret, mely lehetővé tenné, hogy egy nemzeti-politikai közösség a saját problémáit nemcsak hogy megbeszélje, de ennek előfeltételeként azokat mindenki számára érvényesen megfogalmazza. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy ezek után mindig akad, aki rendre tagadja a zsidó-keresztény civilizáció alapértékeit, történelmi evidenciáit.
Valamelyik Magyar Gárda főkapitánya a várbeli német nagykövetség és kétszázfős közönsége előtt például egészen egyszerűen kijelentette, hogy semmi sem igaz a holokausztból. Azonnal meg is jelentek a holokauszttagadás törvényi tiltását követelők, köztük nem utolsósorban a betiltás tevékenységében amúgy is jártas Lendvai Ildikó.
Reductio ad Hitlerum
De nem csak ők jelentek meg, hanem a különféle jogvédők is (pl. TASZ, Eötvös Károly Intézet), akik a szólásszabadság sérthetetlensége, s a kijelentések tartalmi alapon való tiltása ellen érvelnek. A kialakult vitát jól jellemzi, hogy a felek hevesebb vérmérsékletű képviselői - akik valamiért jelentős többségben vannak a tiltáspártiak oldalán - már eleve kétségbe vonják a másik tisztességét és jó szándékát.
A reductio ad Hitlerum érveléstechnikáját alkalmazva a tiltáspártiak az ellenfeleiknek a nácikkal való cinkosságát sugalmazzák, a tiltást ellenzők pedig a tiltáspártiaknak a szólásszabadságot korlátozó diktatórikus rezsimekkel (és így a nácikkal) való rokonságát emelik ki. Hogy eközben valami olyasmiről vitáznak, ami emberek millióinak halálát és fájdalmát jelenti - nem ösztönzi különösebben méltányos viselkedésre őket.
Arról, hogy mi volna egy ilyen törvény valódi célja, és legfőképp, hogy ezeket a célokat egy ilyen törvénnyel el lehetne-e érni: minderről már alig esik szó. Közben pedig az erőszak és a verbális erőszak ellen küzdők maguk is olyan fokú intoleranciáról tesznek tanúbizonyságot, hogy a legelvakultabb tiltáspártit biztosan nem volna tanácsos akár csak öt percre összezárni egy szobába egy liberális jogvédővel. A magyar értelmiségi gondolkozás korlátoltsága, zártsága, mérhetetlen dogmatizmusa és önhittsége talán minden eddiginél jobban megmutatkozik ebben a szomorú vitában.
Emberjogi fundamentalisták
Követeléseket és kinyilatkoztatásokat hallhatunk és olvashatunk, és mindenki végtelenül biztos a saját igazában: a liberális univerzalizmus nemes hitében élők, miközben elvont eszmékre hivatkozva kelnek ki a holokauszttagadás tiltása ellen, nem képesek akár csak egy pillantást is vetni a konkrét magyar helyzetre. Vicces, de közben pedig azt állítják, hogy ezt teszik, és éppen a magyar sajátosságokat figyelembe véve nem tartják szerencsésnek a tiltást.
Ha megvizsgáljuk az érvelésüket, hamar kiderül, hogy a magyar sajátosságok figyelembevétele valójában az elmaradott, provinciális Magyarországról alkotott népszerű, ám elvont elgondolást jelenti, és nem mondjuk a hazai szélsőjobboldal társadalmi beágyazódottságának, működésének és mozgásának vizsgálatát.
Vagyis a tiltást ellenzők szerint nálunk a demokrácia fiatalsága és fejletlensége miatt nem lehetne alkalmazni egy ilyen törvényt. Ez az érvelés azonban csupán a "magyar Ugar" mélységes lenézéséről és haladáselvű baloldali történelemképük bornírtságáról tanúskodik, semmi másról. Nyilván várjunk ötven évet, hogy éretté váljunk a holokauszttagadás törvényi tiltására.
Ráadásul - az iménti érvelésre hivatkozva - az sem zavarja különösebben őket, hogy számos nyugati országban a vitatott törvényt már régóta alkalmazzák. Egy osztrák nácit éppen most ítéltek el Bécsben, és senki sem mondhatja, hogy ettől Ausztria kevésbé volna szabad és demokratikus ország. Én sem gondolom, hogy a rácsokon inneni világ egy Gerd Honsik nélkül olyan sokkal rosszabb hely lenne, és azt sem hiszem, hogy Dósa főkapitány nélkül ne lennénk meg boldogan. De gondoljuk végig: önmagában megoldana ez bármit is?
Tiltáspártiak
Sajnos sok jót a tiltáspártiakról sem mondhatunk el, sőt. Hogy számos tisztességes ember mellett ebben a táborban találjuk az agresszívabb, ostobább, vagy éppen számítóbb alakokat, azon ne csodálkozzunk. A holokauszttagadás tiltása ellen érvelni kétségtelenül nagyobb intellektust és absztrakciót igényel, mint a "tiltsákbe" nem túl bonyolult szólamát ismételgetni. Némi kádári reflex, a bürokratikus szocializmus stichje kétségtelenül érezhető itt (amit betiltunk, az nincs), és ezt az érzést csak növeli, hogy éppen az MSZP tűzte zászlajára a holokauszttagadás elleni küzdelmet.
Az sem segít az ügyön, hogy a sajtótájékoztatókon a szocialisták a holokauszttól rendre két lépésben eljutnak a Fideszig (holokauszt-Jobbik-Fidesz). Illetve ez önmagában nem volna baj akkor, ha nem éppen ez volna az egésznek a célja. A holokauszttagadást tiltó törvénnyel házalni a nyilvánosság előtt a lehető legolcsóbb és legjobban kommunikálható húzás, amivel az MSZP előjöhetett. Hogy közben ők is a holokauszt áldozatait és túlélőinek, illetve a rokonoknak az érzelmeit használják fel napi pártpolitikai célokra, láthatóan nem okoz álmatlan éjszakákat a párt vezetőinek.
Mivel hét éve van kormányon az MSZP, és a Btk. módosítása szimplán egy feles törvénnyel megoldható, lett volna bőven alkalmuk és idejük, ha olyan nagyon komolyan gondolnák ezt az egészet. Persze a mérhetetlenül demokrata és szenvedélyesen köztársaságpárti szocialisták előtt még akkor is ott lett volna egy jelentéktelen akadály, mégpedig a Magyar Köztársaság Alkotmánya.
Én legjobban a szerencsétlen tiltáspárti civileket sajnálom. Ők legfeljebb háttérdíszletként vehetnek részt az egész vitában, vagy ők is egyenesen a politika eszközévé válnak. Ők felmenőik, vagy egyszerűen csak polgártársaik tragédiájának emlékét nem akarják feledni, és nem hajlandóak tűrni a szélsőjobboldal többnyire verbális, de néhol már valódi ámokfutását, s ezért állnak a kezdeményezés mellé. Nekik nem elég azt mantrázni, hogy "szabadságjogok", és ők jogosan követelhetik azt, hogy az állam kezdjen végre valamit az egyre öntudatosabban masírozó radikálisokkal. Amikor az MSZP bedobja a törvényi tiltást, nem csodálkozhatunk, hogy melléállnak. Hiszen egyéb, épkézlábnak tűnő javaslat még nem merült fel.
Lehet, hogy elviekben az emberjogi fundamentalistáknak van igazuk, és lehet, hogy az Alkotmány szerint is. De ahogy egy barátom írta más kontextusban az emberjogi fundamentalistákról: nem veszik észre, hogy nem a nyavalyás emberi jogok sérülnek, hanem az emberek.
Morálisan mindenképpen azoknak van igazuk, akiknek az az elsődleges és legfontosabb, hogy ne az emberi jogok, hanem az emberek ne sérüljenek. Az a kérdés, hogy mindezt a holokauszttagadás tiltásával el lehet-e érni, illetve ha nem, akkor mégis mivel? Hiába volna tehát elviekben igazuk azoknak, akik ellenzik a tiltást. Morálisan már csak azért sem lehet, mert a tiltás egy konkrét javaslat - a tiltást ellenzők viszont semmiféle alternatív, ugyancsak konkrét javaslattal nem állnak elő. A probléma pedig itt van, és azzal nagyon kellene már kezdeni valamit. Nem elég azt mondani, mit ne csináljunk.
Akkor most betiltsuk, vagy ne?
Mi lehet a távlati célja a holokauszttagadás tiltásának - azon túl, hogy a holokauszttagadókat megbüntessék? Szerintem az alábbiak:
1. Hogy a szélsőjobboldali nézetek ne terjedjenek tovább. Hogy nyilvánosság előtt ne tagadják a holokausztot.
2. Hogy ne vezessenek erőszakos cselekményekhez.
3. A törvény legyen világos erkölcsi állásfoglalás.
A törvényjavaslat célja tehát nagyon is gyakorlati. Hogy jó-e a holokauszt tagadásának tiltása törvényi erővel, így nem hit és elvek kérdése, hanem merőben gyakorlati jellegű: ha egy ilyen törvény alkalmas arra, hogy a célokat elérje, akkor van értelme. Ha erre nem alkalmas, sőt kontraproduktív, akkor nincs.
Megakadályozza-e a holokauszttagadás tiltása a náci nézetek terjedését, vagy egyszerűen csak azt, hogy a holokausztot nagy nyilvánosság előtt tagadják? Emlékezzünk minden egyes alkalomkor, amikor fogaskerékkel, megfordított horogkereszttel és eltorzított nyilaskereszttel vonulnak szélsőjobboldaliak, hogy az önkényuralmi jelképeket betiltották. Ők pedig a törvényt kijátszották. Emlékezzünk minden egyes alkalomkor, amikor a Magyar Gárda vonul, hogy a Magyar Gárdát betiltották. Ők pedig a törvényt kijátszották, osztódtak és szaporodtak, egyesület helyett baráti társaságot alapítottak stb. Itt is erre számíthatunk.
Megakadályozza-e a holokauszttagadás tiltása az erőszakos cselekményeket? Eleve az sem bizonyított, hogy összefüggés van a kettő, a verbális aljasság és a fizikai erőszak között; és ha a cél a fizikai erőszak tiltása, hát arra eddig is megvoltak a törvények. Így tehát ez a törvény erre biztosan nem volna alkalmas.
Világos erkölcsi állásfoglalást jelentene-e egy ilyen törvény? Ha az előző pontoknál a válasz 'nem' volt, itt az 'igen' annál határozottabb. A morális szempont éppen elég érv lenne - csak éppen a hozzárendelt törvény nem jó, konkrét céljait nem képes megvalósítani, ráadásul valószínűleg alkotmányellenes is. Ezért nem működhet. Itt az ideje, hogy kitaláljunk egy olyan megoldást, ami viszont igen.
(Az írás a Hírszerzőn jelent meg.)