Hanuka a Műcsarnok előtt
Mintegy háromszázan gyűltek össze vasárnap délután a Műcsarnok előtt (a Hősök tere helyett), s fáklyáikat magasba emelve ünnepelték a hanukát. A sok vita és fenyegetés megelőzte ünneplés derűs volt, de igen szelíd, visszafogott, hogy még véletlenül se legyen demonstráció hangulata az összejövetelnek. Elmondták az áldást, elénekelték a Máoz curt, Verő Tamás rabbi hangosítás nélkül jelentette be, hogy „a rekordkísérlet sikerült”, és gyorsan áldását adta mindenkire a téren, zsidóra, nem zsidóra egyaránt. Néhányan énekeltek, páran táncoltak, de leginkább csak beszélgettek – mint ahogy minden zsidó összejövetelen szokás.
Harminc méterrel odább, a tér közepén két tucat alak egy Árpád-sávos zászlót lengetett és időnként beszóltak az ünneplőknek.
Háromszáz méterrel arrébb a Magyar Gárda egységei masíroztak és Hegedűs Lóránt szónokolt. A hanukát ünneplőkhöz egészen közel Tomcat – fekete zubbonyán fehér angyalszárnyakkal – valamint barátai disznózsíros kenyeret osztogattak, a Gój Motorosok delegációja pedig felügyelt a rendre.
Zsidó demonstráció a Hősök terén, 2008 utolsó napjaiban.
*
Zsidó fiatalok pár hete kitaláltak egy izgalmas, jó kis murit: hanuka első estéjén sok száz fáklya lángjaiból megformázzák az ünnep jelképét, a hanukkiát. Ez buli, trendi, és rekordkísérlet! – amire buknak a fiatalok, és remélhetőleg a média is. Erre alkalmas helynek a Hősök tere mutatkozott. (Másik lett volna a Kossuth tér, de arról nyilván ők is sejtették, hogy szóba sem jöhet.)
A lelkes ifjakat érthető módon jobban foglalkoztatta a hanuka, mint a magyar politikai viszonyok. Ez hibának bizonyult: nem érzékelték, hogy az utcán mostanában megváltozott a hangulat. Számukra a Hősök tere egy kellően tágas tér volt csupán, míg a másik oldal számára „szent hely”. Megszaporodtak a „szent helyek” mostanában – ami annyit tesz: ez csak a miénk, nektek itt semmi keresnivalótok. A résztvevők fáklyái által megformázni kívánt hanukkia – „egy másik vallás jelképe” – sértette a tér „szakrális” jellegét.
Természetesen nem a hanukkiával meg a Hősök terével van a baj – mint ahogy a meleg büszkeség napi felvonulókat sem azért támadták meg idén, mert felvonulásuk sérti mások jó ízlését. Pár éve még sokkal vadabb dolgokat műveltek a színpadon, mégsem nyúltak hozzájuk egy ujjal sem. Nem ők változtak, hanem a légkör, amelyben élünk. A sokkal visszafogottabban vonuló melegekre idén féktelen agresszióval támadtak – de ez nem a melegekről szól, hanem a támadókról, akik úgy érzik, eljött az ő idejük.
A Hősök terén tűrhetetlennek nyilvánított hanukka is a szélsőjobbról szól: a Budaházy & Torockai-féle társaságról, akik a Dohány utcai zsinagógát fenyegették nyílt agresszióval; a 300 méterrel arrébb masírozó Magyar Gárdáról; a Tomcat-féle vidám provokátorokról; meg a Gój Motorosokról, akik a fentiekhez képest úriemberek voltak, és szelíd jósággal magyarázták, hogy zsidóknak mit illik, s mit nem, így ünnepek táján. Illik például a Hősök teréről a Műcsarnok előtti járdára visszahúzódni.
Ők (a Gój Motorosok) el is jöttek a hanukára, eleget téve a szíves meghívásnak. Nemcsak félhivatalosan, mint a harminc méterrel arrébb Árpád-sávos zászlót lengetők, hanem ünnepi egyenruhájukban, mintegy tízen masíroztak be az ünneplők közé, ahol termékeny eszmecserét folytattak a biztonságiakkal a Budapesten illendő viselkedésről. Hogy az ünneplőket védték, avagy inkább a Hősök terét az ünneplőktől, az nem volt egészen világos.
Kétségtelen, jobb volt őket látni, mint Budaháziékat. Míg utóbbiak mindjárt a zsinagógát akarták megtámadni, emezek beérték jóindulatú, atyai feddéssel.
Itt tartunk tehát. Örülhetünk, hogy csak a Gój Motorosok jöttek közénk. (A 168 óra jegyzetírója valóban örvendezett, nyilvánvalóan félreértve a helyzetet.)
*
Minek fölöslegesen provokálni? – kérdezték zsidó barátaim közül jó néhányan a hanukka és a Hősök tere kapcsán. A kérdés praktikusan helyénvaló: sejthető volt, hogy e mostani légkörben egy ilyen rendezvényt nem emésztenek meg az utcák urai. Csak éppen az a tény, hogy utcákat a szélsőjobb uralja – hát ez egyáltalán nincsen rendben.
