Bizonyos olvasmányok egyszerűen megfekszik az ember gyomrát. Időként még a legedzettebb gyomrokat is, úgy látszik, nem is olyan egyszerű közömbösnek maradni, még akkor sem, ha egyesek előszeretettel állítják ennek az ellenkezőjét.
Jómagam számtalan holokauszt-memoárt olvastam már, Garai András Júda visszaemlékezése, Az ördög vigyorgott a lángokból, azonban sokkal jobban megviselt, mint korábban bármelyik. Képtelen voltam egyszerre végigolvasni, néhány napra mindig le kellett tennem, hogy elmúljon az állandóan visszatérő rosszullét, pedig vékonyka kötetről van szó. Az „olvashatatlanságról” persze egyáltalán nem a szerző tehet, sokkal inkább a vele történtek, amelyek, és ezzel nyilván nem vagyok egyedül, még évtizedekkel később is fölfoghatatlanok.
Az ember, tisztelet a kevés kivételnek, persze elképzelhetetlen mélységekig képes alámerülni, igaz, erről a legtöbben hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Előre megfontolt szándékkal üvegburát építeni magunk köré azonban nem lehet. A szavak időnként komoly sebeket képesek okozni rajtunk, az ellenállás pedig gyakran teljesen hiábavaló. Talán nem kellene ilyesmiről olvasni, ha már egyszer ennyire nehezen viseljük. Lehet. De ennyivel mindenféleképpen tartozunk azoknak, akiknek nem maradt lehetőségük a tanúságtételre, hiszen a túlélőknél sajnos jóval több volt az áldozat. És mindezt ráadásul nem lehet meg nem történtté tenni sem.
Nem bocsátkoznék részletekbe, bevallom, azért (is), mert képtelen lennék rá. Garai pokoljárásából ugyanis nem volna tisztességes részleteket kiragadni, úgy teljes, ahogy van. Történet egy fiúról, akit származása miatt ítéltek halálra. Csak aztán megmenekült. Óriási szerencsével, megsebzetten, de akkor is, legalább. Másokkal ellentétben.
Garai András Júda: Az ördög vigyorgott a lángokból. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2008., 156 oldal, 2300 Ft.
